Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 9. szám - A 70 ÉVES ILIA MIHÁLY KÖSZÖNTÉSE - Végel László: Meditáció Iliáról

nyissa ki a világot. A szavak miatt! A kisebbségi diskurzus tehát normasértő módon állandóan a nyitott terekbe kényszerül, miközben a kisebbségi ember folyton belső védekezésre rendezkedik be. Hogyan lehetne kikerülni ebből a csapdából? Babits Mihály a szellemi kihívásokról szólva egy alkalommal így fogalmazott: „Én inkább a csóka mellett tartok, akit minden messze csillogás csábít és szárnyra kelt, mint a vakondokkal, aki egészen elégedett sötét és hazafias odvábán." Ez a csókajelleg a kisebbségi diskurzus mentőöve. A kisebbségi író nyelvközi állapotában a szavak kényszerűen nyitottak, hiszen minden egyes szó tőszomszédságában létezik egy másik, párhuzamos szó, amelyre akar- va-akaratlanul reflektál. Úgy őrzi magát, hogy szüntelenül „látja" a másik világot. Az nem ő, az egy másik, idegen, de meghatározó erejű valóság. Tulajdonképpen a nyelv csábítja az írót oda, ahol képes a párhuzamos nyelvi világokban gondolkodni. Ezért a kisebbségi író nemcsak másról ír, hanem másként is, nemcsak a sajátos kisebbségi léthelyzetét ábrázolja, hanem a nyelvben horgonyzó kisebbségiét. Esetében a nyelv és a forma az elsődleges szociális kérdéssé lesz. Nem a témája teszi tehát a kisebbségi írót kisebbségivé, hanem a formanyelvi elemek, az elbeszélés módja, művének formaarchitektúrája teszi azzá, az, hogy egy nyelvben él, amely az övé, de világában, amelyikben él, ez a nyelv mindig idegen. Ez az idegenség a nyelv meghatározó eleme. Abból, hogy másként mondja történetét, következik az is, hogy más történetet mond el.

5.

Töprengek. Újra és újra emlékezetembe idézem Ilia Mihály pedagógusi leveleit, reflexióit, szubtilis észrevételeit. Adósságom törlesztéseként szántam ezt a beszámolót, mert kötelességem beszámolni róla, hogy a leveleibe rejtett pedagógiai széljegyzeteiből ezeket a tanulságokat vontam le.

69