Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Simai Mihály: Képzelet, felfedezés (Olasz Attila képei)
Simái Mihály Képzelet, felfedezés Olasz Attila képei Hamvas Béla perui aranykertje jutott eszembe Olasz Attila képeinek erőterében. Arra gondoltam, hogy az elénk tárt képek alkotója már járt abban a csodálatos aranykertben. Ha testi valójában nem is, lélekben bizonyára. Sőt, azon is eltűnődtem, lehet, hogy a lelke nem is tért vissza onnan teljesen, nem kívánkozván ebbe a lélekvesztő, zsibvásári és cirkuszi, kegyetlen és érzéketlen 21. századi világba. Lehet, hogy a jobbik fele, lelkének leglelke dacosan ottmaradt, s onnét, mérhetetlen messzeségből és magasságból irányítja a kezét, s kezében az ecsetet. Azt az ecsetet, amelyben harmóniát keresnek a diszharmóniák, rendet remél a káosz, színre áhítozik a szürkeség, fényekért sóvárog az árnyék, misztériumért a sivár valóság, látomássá változik a látvány, életörömök virulnak ki és gondolatok bontanak szárnyat. És minden szín és forma, minden hullámzás, lebegés, rezgés, remegés, rengés, minden mélység és magasság, minden keletkezés és eltűnés része, jele, sejtetője valami titokzatos Nagy Egésznek. Nem lehet kitérni a kihívás elől; választ kell keresni a lét legfontosabb kérdéseire, föl kell tárni a legmélyebb, legrejtettebb összefüggéseket! Nem, Olasz Attila nem tudja elfogadni ezt az anyagba zárt világot olyannak, amilyen. Ecsetét egy tisztább, iga- zabb világvalóság ihlette meg. A dolgok, történések asztrális, mentális, kauzális vibrációit is megkísérli hatalmába keríteni. S nemcsak kutatni akarja a teremtés titkait, de részese is akar lenni a Teremtésnek. A térben szuverén úr, oda tereli, ahová csak akarja - ezt láthattuk eddigi szegedi, vásárhelyi, orosházi, békéscsabai kiállításain. Csak az idővel áll bizonyos értelemben hadilábon. Merthogy olyan elképesztően fiatal - különösen az elért eredményeihez képest. Ugyanis, mint ezt Mestere, atyai barátja, Pataki Ferenc művész úr mondotta róla, üstökössebességgel dolgozik, és olyan fejlődési szintek eléréséhez, meghaladásához, amikhez másoknak évtizedek kellenek, nála elég volt egy-két év. Fiatalnak lenni már önmagában nagy ajándék, akkor is, ha a megajándékozottak ezt többnyire nem érzik át. Fiatalnak és tehetségesnek lenni már igazán óriási kincs. Ha pedig valaki fiatal, tehetséges és ráadásul sikeres is, az már annyira kivételes és nagyszerű pályakezdés, hogy jobbat álmodni se lehet. Jómagam jelen lehettem Olasz Attila első kiállításán, 98 novemberében, a Szent Imre Klubban. Akkor mestere, a szeretve tisztelt Pataki Ferenc mondott gyönyörű Útra- bocsájtót, s hívta fel figyelmünket: ez az ifjú ember lát valami egészen újat, tud valami rendkívülit! Atyai jóindulatát, pártfogó szeretetét Attila annyira kiérdemelte, hogy alig két és fél év múlva a Mester társnak vette maga mellé szegedi, jubileumi kiállításán. így lett Mester és Tanítvány a maga nemében páratlan tárlat címe. Szólt ez a Tanítvány tehetségének elsősorban, de nyilván ugyanígy díja volt szorgalmának, elhivatottságának is. Annak, hogy mindennapi szertartása, hivatása, szórakozása, játéka, kikapcsolódása, hobbyja, munkája, szenvedélye lett az alkotás. 116
