Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (II. rész)

(Bűnügyi regény) A történészek nem tévedtek. A Nagy-Magyarország végét jelentő trianoni békeszerződésről még 80 év távlatából is nehéz érzelmek nélkül beszélni, még akkor is, ha a világ már régen elfelejtette. Ha nyugati értelmiségivel beszélgetek és kiejtem a szót, hogy Trianon, szórakozottan mosolyág rám, hümmög magában, a vállát vonogatja, és udvariasan más témára tér át. Európa immár nem kíván a XX. századdal szembesülni, jobbnak tartja mielőbb elfelejteni. Kit érdekel az, hogy a békeszerződés Magyarország területét 325 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre csökkentette, lakóinak számát pedig 20,8 millióról 7,9 millióra? Kit érdekel, hogy a lankás francia vidéken aláírt szerződés nemcsak az életet, hanem álmokat is meghatározta, az utóbbiakat talán kegyetlenebbül és mérgezőbben. Romsics Ignácnak sikerült: könyve, a Trianoni békeszerződés úgy is olvasható, mint egy modern bűnügyi regény.

(Az életről, szerényen) Számot vetek a dolgozószobám zűrzavarával. Azzal vigasztalom magam, hogy a tárgyak nélkülem is helyükre kerülnek, ha derűsen megbékélek azzal, hogy éljék szabadon a saját életüket. Leeresztem a redőnyt, a félhomályban motoszkálnak a tárgyak, miközben csüggedten számolom a fényes, forró nyári napokat.

(Az irodalom bűntudata) Mindenek előtt a jelennel perlekedem, mert az nem arra való, hogy sunyin emlékezzem rá, mintha minden lejátszódott volna benne már. Az irodalom nagyobbrészt illúzió, de ha nem törekszünk arra is, hogy egyben romboljuk az illúziót, akkor olyan hazugsággá válik, amelyet nem igazolhatunk azzal, hogy szépérzékünk ösztönöz a hazugságra. Bahtyin tehát joggal beszél a bűntudatról. „Az élet és a művészet nemcsak kölcsönös felelősséget képviselnek, hanem kölcsönös bűntudatot is. A költőnek tudnia kell, hogy az élet triviális prózájáért az ő költészete is felelős, de az élet embere is jegyezze meg, hogy a steril művészetért az ő igénytelensége és az élet kérdéseinek komolytalansága is felelős."

(A romantikáról) Büntetni nem tudok, nem lennék rá képes. De megbocsátani sem. Felejteni még kevésbé. Cipelem a közelmúltat, mint a sziszifuszi terhet. Itt semmisül meg a romantika. Vagy talán itt kezdődik?

(Az élők megváltása) Újabb tömegsírok nyílnak meg. Nem értem R. V.-át, aki a kényelmes pesti nyugalmából szemlélődve nem tudta felfogni, hogy nem a bombáktól féltem elsősorban, miként az ő belgrádi barátai. Csakis ennek az áthidalhatatlan különbségnek ismeretében válik érthetővé Jugoszlávia széthullása. A bukott szerb elit propagandája mai ellenzőit is részben átitatja, vagyis a hajszálereket táplálja. Sok dolguk lesz még a halottaknak, meg kell váltaniuk az élőket.

(Búcsú) Kz este még arról vitatkozott, hogy hány kanál cukorral kéri a teát. Három kanállal kérte, holott mindeddig csak eggyel itta. Hajnalban pedig felsikoltott a felesége. Véletlenül az órára pillantott, a férje reggel hétre állította be a csengőt. Elfojtom a képzeletemet. Tapintatlanság lenne arra gondolni, hogy mit tervezett arra a napra.

(Baljós csend) Immár félve veszem elő az újságokat. A jugoszláv sajtó tele van a magyar kisebbségi pártelnök korrupciós botrányával, de a kisebbségi sajtó csak szégyenlősen és áttételesen tesz róla említést. Vakmerő szatirikusaink hallgatnak, telepi mulatságokra járnak, pártelnöknek gazsulálnak, tehát nem Corax példája lebeg szemük előtt. Nálunk a szatíra egyébként is olyan, mintha a disznótoros vacsorán zsíros vicceket mesélnénk egymásról. Baljós csend honol a bácskai táj felett. Még azt sem tudjuk, hogy rágalmazásról vagy hiteles tényekről van-e szó. Hol lapít az oknyomozó újságírás, amely fényt derítene a kényes ügy83