Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Banner Zoltán: Az új erdélyi szobrászi idóma megteremtője (Emlékezés a száz éve született Szervátiusz Jenőre)
Banner Zoltán Az új erdélyi szobrászi idióma megteremtője Emlékezés a száz éve született Szervátiusz Jenőre Szervátiusz Jenővel való barátságom nem az Ő, hanem az én halálommal ér véget. így vagyok valamennyi olyan erdélyi művésszel - például Nagy Alberttel, Papp Auréllal, Mohy Sándorral, Bordi Andrással, Benczédi Sándorral, Fuhrmann Károllyal -, akikhez nem csupán szakmai, hanem „atyai" barátság fűzött, illetve a nemzedékem körüliekkel - Makár Alajossal, Szécsi Andrással, Nagy Pállal, Plugor Sándorral, Baász Imrével stb. -, akikkel „testvéri" barátságot tápláltunk. Amikor Róluk könyvet vagy tanulmányt írtam, olyan teljességre törekedtem, mintha az első és utolsó, tehát egyetlen és végleges alkalom lenne munkásságuk jelentőségének a belülről láttatására. Minden bizonnyal eltúlzom a saját fontosságomat, de mindig úgy éreztem: most majd sokáig nem kerülnek az érdeklődés fénykörébe, mert sokáig nem akad olyan művészeti író, aki ennyire közelről ismerné őket, tehát hitelesen tudná meghatározni értékeiket. (Miközben azt is megéltem: a személyesen alig vagy nem ismert, tehát csupán a képi és irodalmi forrásokból való rekonstruálás eszközeivel újrarajzolt pálya íve mennyivel hitelesebb tud lenni, mint a személyes, tehát elkerülhetetlenül elfogult kézzel megírt monográfia.) Visszatérni Hozzájuk azért nehéz, mert nem tudják korrigálni távozásuk folytán egyre növekvő szubjektivizmusomat s ebből eredő tévedéseimet. Ezért nem szenteltem újabb könyvet például Mattis Teutsch Jánosnak, amikor pedig 1970-74 között ugyanannál a kiadónál (Kriterion) három nyelven is megjelent, az életművet inkább csak főbb vonalaiban bemutató kismonográfiám bővített újraírását mindenképpen indokolttá tette volna (már csak saját szerzői sikerem, érdekérvényesítésem szempontjából is) a nagy brassói magyar avantgárd Mester magyarországi és európai felfedezése, művészettörténeti és műkereskedelmi rehabilitációja a nyolcvanas évek közepétől. S ezért féltem elfogadni a Forrás felkérését, hogy Szervátiusz Jenő születésének (1903. július 4.) 100-ik évfordulója alkalmából kíséreljem meg új elemekkel gazdagítani 1976-ban napvilágot látott monográfiám mondanivalóját. A 2003-as év tulajdonképpen kettős évforduló, hiszen a száz éve született művész 20 éve távozott közülünk; ez indokolja, hogy ebből az alkalomból örökségével vessünk számot. Öröksége ugyanis téresebb életművénél. Pedig több mint ezer fát és követ faragott szoborrá. Erdély a „trianoni krétakörben" ébred sajátos értékeinek a tudatára. (E tudatra ébredés ideológiája: a transzszilvanizmus.) Noha Kós Károly „kiáltó szava" idejében elhangzott (1921), ez az ébredés/ráébredés, tehát tudatosodás lassú volt és minden ellenkező híresztelés ellenére máig sem fejeződött be. Ugyanis azóta is folyamatos az értékek formát öltése az összes művészeti ágban és ágazatban: az irodalom, a zene, a képző- és iparművészetek, az előadóművészet (színházi, irodalmi, zenei) és a népi kultúra műfajaiban. 79
