Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (II. rész)

(Emlékezés a valóságra) Márai Sándor kitűnő regényében az Eszter hagyatékában fontos mondatra bukkanok: „Apa nem emlékszik a valóságra. Költő." így jellemzi Lajost, azt a szereplőt, aki a hazugságot mint életformát választja. Veszélyes hazudozó, aki életeket tesz tönkre maga mellett: nincs könyörtelenebb ártatlanság az övénél. Költő, tépelődöm magamban. Milyen ironikusan hangzik, akkor is, ha többé nincs könyörtelen költészet. Csak a szavakkal való játék maradt, amely már hazugságot sem képviselhet.

(A nóbobok és a szendék) A volt magyar pénzügyminiszter, Bokros Lajos, joggal emlegeti, hogy az eltorzult piac sérülő szolidaritást teremt. Ha nincs kemény és nyílt piaci verseny, a gazdasági játszmát mindig a bennfentesek, nyerik meg, akik ismerik a dörgést, hiszen monopolizálják az információkat, ezért ők hozzák a legjobb döntéseket. Néha a városrendészeti tervek ismeretében milliókra lehet szert tenni. Ha valaki ott vásárol földet, ahol a jövőben fontos útvonalakat, létesítményeket építenek, az máris az újgazdagok közé lopta be magát. A közvélemény minderről semmit sem tud, a baj okozóját ezek után nem a tisztességes verseny, a hiteles piac elmaradásában látja, hanem minden nyavalyáért a piacot okolja, amivel máris a jellegzetes közép-kelet-európai, no, és természetesen a balkáni populizmus talaján kötünk ki. Ez a populizmus pedig éppen azoknak kedvez, akik a bajt előidézték: a népvezéreknek, a nemzeti demagógoknak, akik a nagy eszmékkel visszaélve rendszerint nagy vagyont gyűjtenek össze. Ördögi kör ez! A populista lázadás újra és újra a nábobok paradicsomát készíti elő. Nem kell ázsiai példákra hivatkoznunk, szemünk előtt játszódnak le az események. Már elcsépelt közhelynek számít, hogy Szerbiában az anyagi javak újraelosztása a Milosevic idején kezdődött el, amin az új politikai osztály nem számít lényegesen változtatni. Legfeljebb csak egy kicsit kügazítja luxusadóval, hogy pirinyót enyhítse a legkirívóbb igazságtalanságot. Ez határozta meg, legfeljebb kisebb mértékben, a kisebbségi magyar gazdasági elitek kialakulását is. A gazdag magyarok már itt vannak köztünk, csak még nem ismerjük fel őket, csak még nem merik fitogtatni vagyonukat. Azok köréből kerülnek ki, akik az elmúlt tíz évben közel voltak a hatalomvédte információkhoz. Szende (párt)publicisztikánk (amely pökhendien hirdeti, hogy nincs független sajtó) minderről nem vesz tudomást, még mindig a magyarok elnyomásáról beszél általában, hallani sem akar arról, hogy nem volt egyformán elnyomva az a magyar, akinek villájába fürdőmedencét varázsolt a milosevici rendszer, vagy az a magyar, akinek még vándorbotra sem tellett.

(Megnyílik a föld) Vajdaságban megnyílnak a tömegsírok, a föld veti ki magából a holttesteket, melyeket Délről szállítottak ide hűtőkocsikban. Démoni képek: a szerbiai éjszakákban robogtak a meggyilkoltakkal megrakott hűtőkocsik. Dante sem lenne képes ábrázolni mindezt. A tetemek egyre szaporodnak. Megrendült a föld legfelsőbb rétege. De az emberek óriási többsége még nem. Ok nem emlékeznek a valóságra.

(Az idő büntetése) Az éjszaka felriadtam. Azt álmodtam, hogy vége a nyárnak. Miért büntet és siettet az idő? És hova taszít? Vagy csak figyelmeztet és csillapít. Ne siessek. Úgysincs hova! Egyre megy, mit írunk, hiszen egyik napról a másikra őszbe fordulhat bármelyik évszak. Hallgatom az óra egyhangú ketyegését. Jó lenne felvenni a versenyt az idővel, és minden nap ugyanabban az időben felcsengetni magam, legalább egy órával előbb, mint ahogy felébrednék. Élni, mint egy rab, hogy szabad legyek.

(A sorrend) Legalább a Németh László centenárium ürügyén lapozzuk fel a Magyarok Romániában című útinaplóját, hogy jobban megértsük tegnapi és holnapi helyzetünket. Németh nem ismer irgalmat: a romániai magyar társadalom áldatlan állapotáért elsősorban a magyar politikai osztályt teszi felelőssé, majd az erdélyi magyar vezetőket, s harmadsorban a románokat.

77