Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium V. (III.-IV. rész – fordította: Szenyán Erzsébet)

más ismerősei pedig azt, hogy hat éve költöztek új lakásukba. Martin véleménye szerint mindez a változatlan létezés iránti vágyunkat fejezi ki, azt a törekvésün­ket, hogy ebben a feldarabolt időben megtartsunk bizonyos állandó elemeket, ezeknek a személyes, privát évfordulóknak a megünneplése ugyanis azt hivatott kifejezni, hogy szeretnénk, ha továbbra is minden úgy lenne, ahogyan eddig volt, egyszóval az idő múlásának az összegződésben, a hozzáadásban kell kifeje­ződnie, nem pedig a változásban: ugyanannak az eseménynek az első, a harma­dik, a hetedik, a tizenkettedik stb. évfordulójában. Vagyis konzervatívak va­gyunk, és ebben a viharos, személytelen, hirtelen változó világban próbálunk megőrizni valami személyeset, az életnek egy kicsiny szegletét, amelyben még otthon érezzük magunkat. 2001. augusztus 18. Este a tévében Németországból népzenei koncertet közvetítenek. Szívvel-lélek- kel éneklő, mulató, elégedett németek. Mennyi énekes, mennyi kórus, táncegyüt­tes, népi zenekar lép fel egy ilyen koncerten! De hát Németországban minden vá­roskában, minden faluban rendszeresen összejámak az emberek, hogy együtt énekeljenek, játsszanak, szavaljanak és táncoljanak. A németek érzik és tudják, hogy a zene integrál, segít közösséget építeni, élő, erős, mély és tartós, szinte ro­koni szálakat kialakítani. A népdalok régebben olyanok voltak, mint sajátos kulturális térkép: szövegük­ből és dallamukból tudni lehetett, hogy honnan - milyen tájegységről, vidékről, sőt, melyik faluból - származnak maguk a dalok, és honnan származnak azok, akik éneklik a dalokat. Ez a földrajz azonban már eltűnőben van, ugyanis min­denhonnan ugyanazok a hangok, ritmusok, dübögések, zörejek áradnak felénk. Nicolas Bouvier svájci író, riporter:- „a nyugati kultúra kizárólag olyasmit igyekszik létrehozni, ami kelle­mes, vagyis fércműveket";- „vannak helyek, amelyeket túl sokat hajszolt a történelem ahhoz, hogy külsejükkel foglalkozhattak volna";- „a riporter esetében a mobilitás segíti az elfogulatlanságot". A maroktelefon egocentrikus ösztöneinket elégíti ki. Látom ezt a repülőtere­ken. Alighogy leszállunk a gépről, az emberek máris szedik elő zsebükből a tele­fonjukat. Hallom, amint értesítenek valahol valakit - már megérkeztünk. Kelle­mes volt a repülés. Majd - most épp a csomagokra várok. Kicsit később - már a várócsarnokban vagyok. Mire jó ez az egész? Miért zavarnak valakit ilyen sem­miségekkel? Három fiatal lány megy egymás mellett. De nem beszélgetnek. Mindegyikük kezében telefon - egy-egy távol lévő valakivel diskurálnak. „Az igazi művészet nem utánzás, hanem a valóság felfedezése". Ernst Cassirer 124

Next

/
Thumbnails
Contents