Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium V. (III.-IV. rész – fordította: Szenyán Erzsébet)

Az utóbbi három évben hosszabb utazásokat tettem Ázsia, Afrika és Latin-Ame- rika különböző országaiban. Éltem dél-amerikai keresztények és ázsiai muzulmánok, buddhisták és animisták, indiánok és hinduk, guyanaiak és szudániak között. Első alkalommal több évtizeddel ezelőtt találkoztam velük, amikor éppen csak elkezdtek kikecmeregni sok évszázados alárendeltségükből. Mi volt az, ami mostani magatartásukban leginkább megdöbbentett, ami leginkább felkeltette figyelmemet?

Nos, az önbecsülésük, az, hogy büszkék a kultúrájukra, a hitükre, saját, önálló civilizációjukra. Nem találkoztam a korábban annyira nyilvánvaló és kínzó kisebbségi komplexusaikkal, ellenkezőleg, azt láttam, hogy tiszteletet, egyenlő elbírálást várnak el a maguk számára. Régebben pusztán a tény, hogy európai vagyok, különféle privilégiumokkal járt együtt. Vendégszeretetet most is tapasztaltam, hogyne, de már semmiféle privilégiumról nem volt szó. Valamikor Európáról faggattak, ma már nem teszik - megvannak a saját ügyeik és gondjaik. Továbbra is európai voltam, de már trónfosztott európai.

Az önbecsülésnek és önértékelésnek ez a forradalma gyorsan ment végbe, de azért nem egyik napról a másikra. Miért nem vette hát észre a Nyugat ezt a változást? Azért, mert a Nyugat, ahelyett, hogy azzal törődött volna, mi történik az általa ötszáz éven át uralt világban, a fogyasztás gyönyörének adta át magát, s hogy gyönyöre zavartalan legyen, bezárkózott, bekerítette magát, közömbössé vált mindenre, ami kívül esett a kerítésén. Ezért aztán nem is vette észre, hogy megszületett egy tegnap még elnyomott és alázatos, de mára egyre függetlenebbé, kihívóbbá, öntudatosabbá váló új világ. A Nyugat bezárkózásának, a fejletlen, szegény országoktól való elszigetelődésének folyamatát elemzi nemrég megjelent könyvében (Lempire ct les nouvenux barbares. Rupture Nord-Sud) a kiváló francia riporter, Jean-Christophe Rufin. A Nyugat - írja Rufin - ugyanúgy szorosan záródó limest akar maga köré vonni, mint valamikor Róma tette, vagy az apartheid áthághatatlan sorompói mögé bújik, elfeledkezve arról, hogy azok a bizonyos „barbárok" ma már az emberiség 80 százalékát teszik ki! A harmadik világ ébredezésére, újjászületésére adott legelső válasza a gondos bezárkózás. De hát hova vezet ez a bizalmatlanság és idegenkedés egy olyan világban, amely színültig tele van fegyverekkel, s a fegyverek ráadásul mindenki számára hozzáférhetőek?

Vagyis a szakítás és bezárkózás stratégiája nem jó megoldás. Mi lehet hát a kiút? A találkozás, egymás megismerése, a párbeszéd? Ez már nem csupán ajánlat, hanem olyan kötelesség, amellyel a multikulturális világ valósága szembesít bennünket. E tekintetben Európa komoly kihívás előtt áll. Uj helyet kell magának találnia abban a világban, amelyben egykor kizárólagos szerepet játszott, most viszont számos más kultúra közös családjában kell élnie, ezek a kultúrák pedig nyomulnak, fölfelé kapaszkodnak (például úgy, hogy képviselőik egyre nagyobb számban emigrálnak európai országokba).

De hát ez az új, planetáris kulturális közösség akár inspiráló, megtermékenyítő hatással is lehet Európára. A kultúrák találkozása ugyanis nem feltétlenül vezet összeütközéshez. Elképzelhető, hogy - miként például Marcel Mauss, Bronislaw

120