Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium V. (III.-IV. rész – fordította: Szenyán Erzsébet)

zamos, a média által létrehozott valóság társul. Bekövetkezett a történelem megkettőzése: az egyik történelem az, amelyik valahol távol zajlik, a másik az, amelyik itt van a közelben, amelyet a szemünkkel láthatunk. Ráadásul ez a média által teremtett valóság, a könnyebb hozzáférhetőség következtében, az általunk ismert egyetlen, kizárólagos valósággá válik. Csakhogy ez a teremtett valóság a szelekció, a manipulálás, a megtévesztő lerövidítés csalóka gyümölcse. Azt az eseményt, amely néhány órán át tartott, néhány másodpercben kell bemutatni. És mindannyian áldozataivá válunk annak a döntésnek, hogy milyen kritériumok alapján fogják a válogatást végrehajtani.

A korábban említett, békére való törekvés nemcsak azért fontos, mert lehetővé teszi az áldozatok számának, a pusztításoknak és egyéb szerencsétlenségeknek a korlátozását, hanem azért is, mert az ember teljes körű fejlődése, szabadsága és jóléte, alkotó, sikeres egzisztenciája csak békés körülmények között biztosítható.

A másik, napjainkra jellemző tendencia az, hogy a világ a demokratizálódás felé halad. A demokrácia a mindennapok jelszava, törekvése, uralkodó mintája lett. Manapság még az olyan visszahúzó, soviniszta pártok is, mint amilyen Zsirinovszkijé, liberális-demokrata nevet vesznek fel. Amikor 20-30 évvel ezelőtt a világot jártam, általános volt a diktatúrák uralma. Katonai, rendőri, egypárt- rendszerű diktatúrák voltak hatalmon Latin-Amerikában, Afrikában, Ázsiában és Európa jelentős részén. Napjainkban ez a fajta diktatúra már ritkaságnak, kivételnek, bántó anakronizmusnak számít. Többé már senki sem törekszik ilyen diktatúra létrehozására. Látjuk és érezzük, hogy a diktatúrák kora lejárt. Ott viszont, ahol a demokrácia ténnyé, uralkodó berendezkedési formává vált, ott nagyon hamar felszínre került egy fontos jelenség, nevezetesen - a demokrácia és a kultúra szoros kapcsolata. A demokrácia annál törékenyebb, eredménytelenebb és látszólagosabb, minél alacsonyabb a társadalom kulturális szintje. Az erős demokráciának feltétele a társadalom kultúrájának magas színvonala. Éppen ezért, ha azt mondjuk, hogy a demokrácia letéteményesei vagyunk, s közben lefaragjuk az oktatásra, a tudományra és kultúrára szánt kiadásokat, olyan képtelenséget hirdetünk, amelyet a logika a contradictio in adiecto, vagyis az önellentmondás kifejezéssel határoz meg. Mi több, a tudomány és a kultúra szerepe egyre nagyobb lesz, mivel a fejlődés mértékében növekedni fog az embernek és az emberi civilizáció minőségének a technikától s ezzel együtt a tudománytól, a társadalom szellemi kapacitásától való függése. Ez az a kritérium, amelynek alapján korunkban különbséget tehetünk a fejlett és a fejletlen társadalmak között: már nem a kiolvasztott vas mennyisége számít, hanem a felsőoktatási intézményeknek és azok hallgatóinak a száma.

Végül pedig korunk harmadik jellemzője az állandó fejlődés, a világ növekedése, a megsokszorozódás törvényének érvényesülése. Mert egyre több az ember. De a tárgyakból - televíziókból, autókból, repülőgépekből, telefonokból, karórákból, gyógyszerekből, cipőkből stb. - is egyre több van. Növekszik a felfedezések és találmányok száma. Egyre mélyebben hatolunk a kozmosz belsejébe, egyre pontosabb ismereteket szerzünk a kvarkok szerkezetéről. „Nem látom a végét en105