Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Valastyán Tamás: Hogyan lehet valaki perzsa? (Szerb Antal naplóiról és leveleiről)

ban.24 Persze ahhoz, hogy Sloterdijk ilyen hatalmas merítést tehessen, számos megszorítás szükségeltetik, pl. az, hogy a könyveket is egyfajta postai küldeményeknek tartsa, Jean Pault idézve „barátokhoz intézett hosszabb leveleknek" tekintse. Az így körvonalazódó kontextusban aztán már valóban értelmezheti humanista gyökerű kultúránkat a levelezés metaforikájának, azaz a szövegek írása, továbbítása és fogadása/olvasása turbulens folya­matának mintájára. A nagy trouvaille a következő: „a szerzők vállalkoznak arra a kaland­ra, hogy ismeretlen barátaikhoz intézett leveleiket útnak indítsák. Ha a görög filozófia nem lett volna szállítható papirusztekercsekre kódolva, akkor azok a küldemények, me­lyeket hagyománynak nevezünk, soha nem lettek volna elpostázhatok. Ámde ha nem let­tek volna a görög lektorok, akik segítettek a rómaiaknak megfejteni a Görögországból ér­kezett levelek tartalmát, akkor ezek a rómaiak sem tudtak volna barátságot kötni az írások feladóival. A távbarátságnak tehát mindkettőre szüksége van: a levelekre ugyanúgy, mint kézbesítőikre vagy értelmezőikre. Ha pedig e levelek római olvasói nem mutattak volna készséget arra, hogy megbarátkozzanak a görögök messziről érkezett küldeményeivel, ak­kor nem lettek volna befogadók; és ha a rómaiak a maguk kitűnő fogadókészségével nem szálltak volna be a játékba, akkor a görög küldemények soha nem jutottak volna el a nyu­gat-európai térségbe, amelyet még ma is napjaink humanista elkötelezettségű olvasói laknak".23 Ebből a gondolatsorból számos következtetés levonható a levél, levelezés átfogóbb is­mérveit illetően. Rögtön pl. az, hogy szellemi kultúránk léte mily mértékben függ anyagi természetű, s persze fatális véletlenek diktálta dolgoktól (lásd: a szellemi javak papiruszte­kercsekre történő kódolását-kódoltságát és e javak bonyolult áramú dekódolását, illetve a tekercsek szállítását-szállíthatóságát). Ez a függés, a szellem anyagra való felfüggesztése, ráakasztása - mint láthattuk - a levelezés vonatkozásában különösen is igaz. Azonban be­szélhetünk egy másik konzekvenciáról is: az írás, továbbítás, fogadás/olvasás turbulenciá­jára, egymást keresztező, áthúzó, felülíró mozgására gondolok, végtére is az egész európai írásos kultúrát éltető, értelmező hagyományainkat elevenítő erejére. S íme: a levelek vo­natkozásában mindez koncentráltan megtapasztalható. Arról az alapvető hermeneutikai szituációról van szó, melyben a szerzőt, a gondolkodó, érző-érzékelő, önmagát önmaga s a másik által meghatározó vagy épp aláásó szubjektumot, a létét folytonosan s mániákusan rovásai tükrében fürkésző embert láthatjuk fenségességében és esetlegességében egya­ránt. A levél fókuszában és közvetlenebbül képes megmutatni, hogy az ember egyként magányosan és társiasan létező lény, egyszerre, e kettősséget önmagában hordozva, ön­maga hasadtságában reflektálva író egzisztencia.26 Maga a forma ad minderre lehetőséget. A rejtekezés és a nyílt színvallás lehetőségét magában foglaló plauzibilitás és pluralizmus. A játszi tűnékenység és a nyomhagyás oly kétes, mégis megvalósítható posszibilitása. Hogy a szubjektum egyaránt lehet is és nem is lehet. Van is és nincs is. „Hogyan lehet vala­ki perzsa?" - kérdezi kétszer is egyszerre ironikusan, humorosan és reflektáltan Montesquieu Perzsa levelek)6re utalva Szerb barátjának, Dionis Pippidinek írt leveleiben.27 Tudniillik Londonban Szerb találkozik perzsákkal (köztük egy költővel), akik egyből bein­dítják irodalmi emlékezetét és fantáziáját. Ráadásul a Perzsa levelek épp azon részletét idézi meg az író, ami témánk (a levél általi jelenlét és eltűnés) szempontjából is számottevő. A XXX. levélben ugyanis az egyik szereplő, Rika elmeséli, hogy a párizsiak mennyire kíván­csiak tudnak lenni, „a különcködésig kíváncsiak". S hogy ő, az idegen messzeségből hozott egzotikumával, arcformájával, ruházatával mily fokozottan kerül az érdeklődés centrumá­ba. Az idegenség és az önazonosság metszetével létrejött középpontba, szubjektív mivol­tának mintegy a teljességébe: „nem hittem, hogy ilyen érdekes és ritka ember vagyok, s noha nagyon jó véleményem van saját magamról, sosem képzeltem volna, hogy így föl­dúljam egy nagyváros nyugalmát". Ám aminthogy leveszi perzsa ruháit és európait ölt, megszabadulván tehát „minden idegen dísztől", Rika egyből elveszít minden figyelmet ­92

Next

/
Thumbnails
Contents