Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Móser Zoltán: “Az idő árján”
Móser Zoltán „Az idő árján..." Naplót soha nem írtam. Ez jól hangzik, de jobb, ha bevallom, hogy az egyik fiókom mélyén háromra is akadtam a minap. Középiskolás koromból, egy kerékpártúráról szól az egyik, azután közép-ázsiai utániról is készítettem „írásos beszámolót" - ide véletlenül vetődtem el -, és egy úti jegyzetet találtam Siénából. Elindultam Rómából vonattal, át kellett valahol szállnom, mert Assisibe készültem, de a fülkében összebarátkoztam egy kedves, dél-amerikai zeneszerző házaspárral, s ők térítettek el Siénába azzal a megjegyzéssel, hogy nem fogom megbánni! (Sőt, még szállást is ajánlottak.) így is történt. A Siénában töltött napok után elhatároztam, hogy erről a csodáról készítek egy könyvet, s ezért visszajövök ide még. Öt év múlva el is indultam, de másnap Assisiben megbetegedtem, s a könyvből nem lett semmi. Csak ez a „termelési beszámolónak" tűnő napló-féleség, amelynek utolsó két oldalát közölném itt. * Siéna egyenlő azzal a térrel, amelyet mindenki a kagylóban foglalt középkor egy szeletének tart. Megnéztem föntről, a magas toronyból, lentről, körbejárva többször is, de végül az egyik oszlopnak dűlve megpróbáltam a tér egy néma darabjává válni. És történt körülöttem a téren minden úgy, mint egy megrendezett filmben. Meddig tartott, hány perces volt? Nem tudom. Az egyik szűk utcából hirtelen előjött egy csoport egyforma felöltőben lévő leány és fiú. Olyan gyorsan ott termettek a tér egyik fókuszában - mint az ellipszisnek, ennek is két fókusza van és egy közepe, talán ettől olyan különös! -, hogy csak a gyülekező sok emberre lettem figyelmes, akik körbevették a fehér matrózruhás gyerekeket. Jobb és bal szélen egy-egy amerikai zászló, rajuk egy felirat hirdette, hogy valamelyik Grammar School ének- és zenekarát alkotják. Voltak mintegy százan. Az énekük közben cintányérverés hangja úszott be valahonnan a térre. A hang és a zaj egyre közeledett, és az emberek arra, a tér felső vége felé siettek. Az egyik utcából rengeteg vörös zászló és tábla tolult elő. Mi ez, kíváncsi lettem én is. És jött egy női zenekar, ők a „zaj- csinálók": csupa fiatal, mosolygó ifjú hölgy. Öltözetük fehér miniszoknya, piros, aranysujtásos kiskabát, piros huszárcsákó. Indulót játszottak. Mögöttük a tüntetők hosszan kígyózó sora: transzparensekkel, feltartott, ökölbe szoruló kezekkel, zászlókkal, hangos jelszavakkal. Ha jól értettem, ez egy Amerika-ellenes tüntetés volt. Visszamentem oda, ahol az amerikai diákok énekeltek. A tüntetésből ők semmit sem vettek észre. Hamarosan véget ért műsoruk, s amilyen észrevétlen és gyorsan jöttek, éppoly gyorsan tűntek el percek alatt az egyik utcában. 86
