Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Gál Sándor: Barna füzet (Egy küzdelem lenyomatai 1963-2001)

Elhitették s elhitetik ma is a magyar iskolákban a magyar gyermekekkel, hogy nekik sem saját nemzeti karakterük, de még csak saját nyelvük sincsen - mindent átvettek.

Harminc éve korosztályt korosztály után fertőznek így. Ma se történelmi, se nyelvi, se nemzeti tudata nincs a háború után született nemzedéknek. Nem érzi, nem érti a „valahová-tartozás" fontosságát, erejét, szükségét. Csoda hát, ha gyerekeiket nem adják magyar iskolába?

* * *

Az ember igazsága nem az életében - halálában válik igazsággá. Ezt kell megtanulni az élőnek, hogy ha nyugodtan akar távozni az utána jövők bokrából.(78.1.9.)

* * *

Lassan - érzem - mindenre fel kell készülnöm. Nagy László váratlan halála, s az egyre fájó gyomrom figyelmeztetett erre. Az elmúlt tizenöt hónapban kétszer újult ki a fekélyem, s most is állandó fájdalmaim vannak. Már ha eszem, akkor is. Korábban a fájdalmakat csak éhesen éreztem, s persze hajnalban és reggel. Rossz, kellemetlen, mert nem tudok a munkára koncentrálni. Pedig egyre több megírnivaló merült fel a mélységekből. Haladéktalanul folytatni kéne a regényciklust (Jelentés a folyattak, Jelentés az időnek, Jelentés az elmúlásnak)-, be kell fejezni a szülőfalumról készülő könyvet (Mesét mondok, valóságot). Továbbá a Fekete ménes és a Szentuccája is egyre követelődzőbben tolakszik előre. Ez utóbbi kettő a Családi krónikává1 lenne egy „hármaskép". Ezen kívül ott a versek! S még egy könyv a szerelemről, ahogy megéltem... (A trilógiának csupán az első kötete készült el úgy-ahogy, de évek óta hozzá se nyúltam, s feltehetően az egykori szép szándék és elképzelés már soha nem valósul meg.)

* * *

Nagy László - pergamentből való, áttetsző ember. Tavaly Miskolcon találkoztam vele. Halálában teljesedett ki szépséges nyomorultsága. Nagyon szerettem költészetét azóta, hogy valamikor Komáromban kezembe került a Deres majális.

Vajon nekem még mennyi időm maradt? Nem tudni kívánom, hanem ismerni az előttem lévő távolságot. Azt sem magam miatt, hanem azok miatt, akiket szeretek.

* * *

1978. március 30-án megműtötték. Kétharmados gyomorreszekció. Nehéz, négy és háromnegyed órás műtétem volt. Most mindent újra és elölről tanulok. Látni is.

Megjelent a Folyó című verseskötetem. A kórházba magammal vittem. Az eddigi legjobb munkámnak érzem.

A műtét után mindkét alsó lábszáramban trombózis - ??? - keletkezett, de már újra tudok járni. Hideg az idei május. Tegnap havazott is. (78. V. 12.)

* * *

Ma délben Ozsvald Árpád telefonált: meghalt Bábi Tibor. Utoljára a Tátrában találkoztam vele. Regényt készült írni azokról a magyar katonákról, akik részt vettek a Szlovák Nemzeti Felkelésben. Ha voltak korábban vitáink - a hír mégis döbbenetes. A számadás, a számvetés egyre sürgetőbben mutatja magát az időben. A befejezetlenség idegesítő. Tudom: van ami befejezhetetlen, de egy sor befejezhető dologról el kell készíteni a számadást. Ami után oda tehető a pont - a Fábry-féle -, azt le kell zárni, azaz művekké építeni.

* * *

Nehéz, súlyos időket élünk. Hallgatásra kényszerültünk; furcsa, soha-nem-volt hallgatásra. Úgy nem mondhatjuk el a valóságot, hogy a valóság árnyékát vetjük olvasóink, hall79