Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Füzi László: Maszkok, terek...

még nem lehetett tudni, hogy a változásokat akaró erők érnek-e el bármilyen eredményt, avagy ismét felülről törnek le minden újítani akaró kezdeményezést, a következőket írtad: „És ebből, amit kitartott labilitásnak, dinamikus patthelyzetnek nevezek (amelyben a nyilvánosság, a viták, az egypártrendszer helyett kialakuló új alternatívák fölül új világot hoznak', ám közben az intézményi-gazdasági-kulturális, egészségügyi, vagyis a létszférákban, 'alul', a válság tovább mélyül), zárt, változtathatatlan, hosszú távra szóló modell szerveződhet." Azért ragadtam ki ezt az egyetlen mondatot a három kötetből, mert szinte önmagában jelképezi azt, ami azóta történt vagy nem történt. Korábban elképzelhetetlen politikai változások-ennek jelképe a parlamenti demokrácia működése, a külső szemlélő számára pedig még inkább az ország NATO-tagsága, s küszöbön álló belépése az Európai Unióba, közben pedig az említett válságjelenségek megoldására inkább csak tervek születtek négy évente, eredményeket viszont alig tudunk felsorolni. A hihetetlen s meg nem kérdőjelezhető politikai változások mellett tehát itt vannak a társadalmi mozdulatlanságok, mellettük pedig az újabb feszültségek és ellentmondásos jelenségek... Közülük, beszélek még róluk, az üres terek kialakulását tartom a legsúlyosabb jelenségnek, a társadalmi üres terek kialakulását, másképpen nem tudom megnevezni azt a jelenséget, hogy a társadalom harmadának-felének még csak esélye sincs arra, hogy a megnyíló lehetőségekbe belekapcsolódjon. Társadalmi tapasztalatainknak, tudásunknak is megvannak az üres terei, a mai Magyarországról kevesebbet tudunk, mint amennyit tudtunk a hatvanas vagy a hetvenes évek Magyarországáról. Az eltömegesedés, a kaotizálódás következménye lenne mindez? Azé is, de tudatosan rejtve hagyott folyamatokat is érzékelek, hiszen a vagyonosodásról, meggazdagodásról, mindennek a módszertanáról senki sem beszél szívesen. A maga szegénységéről sem, de annak kapcsán mégiscsak vannak történelmi tapasztalataink. „A korszakváltások jellegét a bennük élők megérezhetik, de ha az életükbe nem hoznak gyors, mindennapi változásokat - és többnyire nem hoznak -, méretüket, kihatásukat áttekinteni már nem tudják", írtad ennek kapcsán, még nyolcvankilencben. Mindezek következtében eltűnt az Általad is említett társadalmi problémák organikus megoldásának lehetősége. Ha tehát ismét megkérdezem, hogy mi történt itt, akkor csak azt tudom mondani, hogy nagy dolgok történtek, de nem másképpen, mint ahogy Ady írta, sodródásokkal, a korábbiakhoz képest azzal az el nem hanyagolható különbséggel - hogy most Nyugaton kötöttünk ki.

A változássor természetesen érintette az irodalmat. Nemcsak az írást, hanem a műveket is. Aközben, hogy az írás a sorsfoglalattól a szövegtermelésig eljutott - szándékosan élezem ki a helyzetet -, természetesen rengeteg apró folyamat ment végbe. Ezek közül csak azt említem meg, hogy az újabb s újabb idők a maguk könyörtelenségével töröltek addig értékként kezelt jelenségeket, s puszta dokumentummá tették őket, miközben természetesen más értékeket még jobban kiemeltek Azt is mondhatnám, hogy folytatódott a szelektálás és kiemelés örök folyamata, ám ha csak ezt mondanám, akkor nem utalnék arra, hogy ennek az átalakulásnak a során a magyar kultúra organikus vonása is eltűnt. Mit értek egy kultúra organikusságán? A meghatározás helyett példával élek. Jó éve - dehogy egy éve, megnéztem, két éve jelent meg, valóban összefolyik bennünk és körülöttünk minden - érkezett hozzánk a szerkesztőségbe Tandori Dezső Mindennapi módját című verse. A versből csak töredéket idézek, a mostani Tandori egyik remekének gondolom.

10