Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 6. szám - Fekete J. József: Dulce et utile (Radics Viktória: Danilo Kis. Pályarajz és breviárium)

tási szocializmus, a nép és a munkások életének a leírása, meg persze az időszerűségét nem veszítő, élményalapú háborús regény és a kötelező társadalmi optimizmus szolgált belépőül a kánonba, A „dekadencia" nem volt üldözendő, de se anyagi, se erkölcsi támogatásban nem részesült. Ugyanakkor bátran és szabadon kísérletezhetett bárminemű - természetesen politikai tartalmat nélkülöző - modern vagy experimentális művel. Párhuzamos világ épült így ki, egyfelől korszerű művészeti központokkal, amelyek vérkeringésébe a legmodernebb és legnevesebb külföldi művek is bekapcsolódtak a hazai, köztársasági határokat nem ismerő jelenségekkel egyetemben; ezek mögött pedig ott magasodott Tito elnök önigazgatási szocializmusának szürkesége, látens nacionalizmusa, egyneműsítő osztályrendszere, kultúrigény- telensége és provincializmusa. Ebben a légkörben talált módot Kis arra, hogy előbb az experimentalizmus irányába áradó, majd egyre inkább a dokumentáló, listázó, lajstromozó (persze badarság az ilyen leegyszerűsítés) műveiben a „gyilkos ostobaság és a vak lelkiismeretlenség ellen", mint közép-európai szindróma ellen emelje fel hangját novellásköteteiben, esszéiben, tanulmányaiban, és nem utolsó sorban magatartásával, a számkivetettek sorsába, végül pedig a tüdőrákba fulladó életével. Radics Viktória konok kutatásokkal ered minden egyes Kis-mű nyomába, feltárja a szerző posztmodern (auto)poétikáját, minden alkotást saját értelmezésével elemez, részletesen ismerteti a művek, különösen a Borisz Davidovics síremléke körül kirobbant vita szembehelyezkedő érveléseit, a szerb írók posztmodern nemzedékei alkotói öntudatának kialakítását és poétikai tematizálását elősegítő Anatómiai lecke kapcsán bírósági perbe torkolló pengeváltásokat Dragoljub Golubovic Pizonnal, mindezt egy különösen funkcionális, párhuzamos, komplementer szerkesztés útján: amíg a könyv lapjainak jobb oldalán (ez a pályarajz helye) például a fiatal Esterházy cellájában felkéklő cigarettafüstről ír a szerző, addig a bal oldalon (ez pedig a breviárium terrénuma) ott látjuk Kis fotóját, amelyen éppen rágyújt egy cigarettára, és ott olvashatjuk az egyik kortárs visszaemlékezését az író cigarettafüggőségéről - akárcsak egy dokumentumfilm montázsa peregne az olvasó előtt, s ez így végig, mind a 450 oldalon. Folyton szoros párhuzamba állítván az elméleti megállapításokat és azok illusztrálását. Radics Viktóriának azonosan élesre fókuszál az objektívja akkor is, amikor a pályarajzot láttatja vele, és akkor is, amikor a szemléltető anyagot válogatja és közelíti - nem tudom, melyek az élvezetesebbek, a könyv jobb, vagy bal lapoldalai: hol hogy, de leginkáb egyformán, egymást kiegészítve.

Úgy tűnik, eddig ez a legjobb monográfia, amit olvastam: friss, a jelennel párbeszédet folytató, (egyszerre gondolok itt a délszláv államformádé jelen idejére, amelynek érintőleges említése nem aktualizálja, hanem pozícionálja a Kis-kérdést, és az irodalomtudomány és -történet friss eredményeire, amelyek a szerző szemléleti frissességével teljesednek véleménnyé); önmagát azonnal illusztráló gondolatvezetés, a szerző csak magának hisz, minden előtte kimondott állítást leellenőriz és mérlegel, a tárgyát egészében látja és ábrázolja. Az elemzéseket, értelmezéseket, magyarázatokat alig néhány lábjegyzet töri meg, így folyamatosan olvasható, akár egy élet regénye. A könyv szerkesztése ráadásul nem csupán következetes - ezáltal haszonnal forgatható -, hanem a szemrevaló oldaltükör is azt sugallja, egy kellemes, kiváló stílusban megírt, ugyanakkor hasznos, új, következetes meglátásokat előtáró monográfiát tart kezében az olvasó. Mint Quintilianus retorikatanár írta közel két évezreddel ezelőtt az irodalomról: dulce et utile, vagyis kellemes és hasznos. Radics Viktória óriási teljesítménye ez is, az is. És nem utolsó sorban: irodalom.

(Kijárat Kiadó)

Jegyzetek

1 „Danilo Kis identitása nem fejezhető ki egyetlen szóval, hanem összetett egyenlet, melybe a természet szerinti leszármazáson kívül beletartozik a sajátnak tudott (nem egynemzeti) kultúra (kultúrák inkább), és belejátszik a szellemi (nem vallási) leszármazás, a hagyománytudat és a szellemi hovatartozás is. Ami a ráhárult, kapott tudás és tapasztalat (emlékek, nevelés, örökség), valamint a szerzett, kicsiszolt tudás és kiművelt tapasztalat (gondolkodás, olvasmányok) összegombolyodásából alakul ki." - írja Radics Viktória könyvének 113. oldalán.

2 Kis Leonid Sejka festő-barátjával egyetemben azt vallotta, hogy a szeméttelep (a dolgok temetője) és a bolhapiac (lehetne) az ideális írói téma. „A világszemétre még rárakódik a közhelyek szeméthegye, az antropológiai hulladékraktál: az elméletek szemétlerakata - mindaz az intellektuális massza, ami az írónak anyag ahonnan tények és eszmék roncsait gyűjti, amit aztán klasszifikál, rendez, átstruktuál és így transzformál." (181. o.)

103