Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 6. szám - Lovász Andrea: Hogyan csábítsuk el a gyerekolvasót? (Darvasi László: Trapiti)

nevetéssel jár". Kamarás Bumbalája és persze társai, kitalált lények, akiket a gyerekek elfelejtettek, így került mindahány elfelejtett meselény a lakatlan ligetbe; megmenekülésükhöz a gyerekek emlékezete szükséges. Bumbala és Trapiti a maguk fantasztikus nevével és cselekvésével a szeretet, vagy tágabb kontextusban a világban való teljes élet feltételének jelképei.

Végül Robert Darnton meseértelmezését (Lúdanyó meséi, Budapest, 1987.) a műmesékre is mérvadónak tekintve - mely szerint „kétségtelenül meglódul időnként a képzelet, a mesék mégis mélyen ágyazódnak a valóságba" (55.) - messzemenő következtetéseket lehetne levonni a szerző egzisztenciális létmeghatározottságaiból; a regényt ugyanis végigeszik- és isszák a szereplők. Már a tökfőzelékháború „felütése" és a Szakács Király központi alakja alapján lehet következetetni arra, mi lesz a regény legfontosabb, leghangsúlyosabb cselekménye (csecsemő- és gyermeklélektani megállapításokból kiindulva nagyon is védhető!): a szereplők folyton és mindenütt táplálkoznak, végigeszik és -isszák mind a háromszáz oldalt. A menü igen változatos: a királyok „bazsalikomos-mandulás kacsasült és habos-csokoládés tortájától" (11.) a leghétköznapibb májas hurkán, mákos tésztán és cukrászkölteményeken át a boszorkányok módfelett gusztustalan „varangyszem, macskafarok, epekompót, penészpép" (239.) nassolnivalójáig. „Ízelítőnek" még egy igazi darvasis csemege: [A boszorkány] „csomókban lógó hajához kapott, s némi matatás után kiemelt a csimbókok közül egy jókora sáskát. Bámulta egy ideig, aztán bekapta." (23.) (Magvető, Budapest, 2002.)

94