Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Fried István: A haldokló (halódó) európaiak
ba szorult vissza egy élet-változat. A gottschee-i német enklávé esetében a pusztulás még látványosabb: az egykori települések helyét visszahódította a természet, meglehetősen kevés emlékeztet arra, hogy ezen a kis területen egy szorgalmas népcsoport megteremtette az élhető élet esélyét, éppen nem a természet ellenében, hanem a természettel harmóniában. Mint ahogy Szarajevó kiürült, omladozó zsinagógái csak a felkészült és erős képzeletű látogató számára beszédesek, csak ők képzelhetik maguk elé a hajdan virágzó vallásikulturális életet, amely együtt Szarajevó más vallású és beszédű polgárai történetével a várost a sokkulturáltság olyan jellegzetes városává tette, amely Trieszthez, Lemberghez, Csernovichoz hasonlóan a türelem és a megértés gyakorlásának példáival szolgált. Mindazonáltal a különbözőségek hangsúlyozása révén közelítette egymáshoz a nyelveket és a kultúrákat. A Híd a Drinán című Andric-regényben a történelem által összekényszerített népek és vallások sok százados egymásmellettiségébe tör be Európa civilizációs küldetésével (a berlini kongresszus hatalmazta föl az Osztrák-Magyar Monarchiát erre), hogy aztán részint létrejöjjön a hagyomány és a civilizációs rend egyensúlya, részint az újabb nemzedékek Európából ne azt hozzák haza, ami a toleranciát elfogadássá szépítené, hanem azt a nemzeti önelvűséget, amely a kizárólagosság és a monologikus megnyilatkozások keltette viszály magvait hinti el az amúgy is a vég tudata által fenyegetett lakosságban. A „kisnépi öncélúság" vádja szokta érni azt a nézetrendszert, amely rosszindulatúan szólva a rezervátumszerűen, folklorisztikus öngettósodásban élő népek, nyelvek „mesterséges" életben tartásán fáradozna. Hiszen miként a működő faluközösségek felbomlanak a világméretű technikai-városiasodó átalakulásban (technikailag nyugodtan lehet fejlődésről beszélni), s a zárt, egynyelvű, archaikusnak „bélyegzett" népcsoportból kiszakadó, az iparközpontokba, a könny(ed)ebb megélhetési lehetőséget biztosító városba igyekvő fiatalság már kevésbé találja meg a közös szót (nyelvileg, nyelvjárásilag, a szokásokat s az életfelfogást tekintve) az otthon maradókkal, akként a lassan - ki tudja, mennyire törvényszerűen vagy szükségszerűen - formálódó új kétnyelvűség nemcsak (bár nem feltétlenül) a közösség nyelvi elidegenedéséhez, hanem asszimilációjához is vezet(het). A vallásilag elkülönülő népcsoportok (mint amilyenek a szefárd zsidók) viszonylag kevésbé voltak kitéve az „erodálódás"-nak, mint például a szorbok, különös tekintettel arra, hogy a germani- zálás a XIX. században erőteljesebb és sikeresebb volt, mint a Balkánon is jelenlévő, de az eltérő kontextusok miatt gátoltabb és szerényebb mértékű, de nem szerényebb indulatú „nacionalizálás". Visszatérve a „kisnépi öncélúság" vádjára, ezzel aligha igazolható a sok- nemzetiségű államok többségi politikájának mohó centralizmusa, a sokszerűség fölszámolására történő igyekezete, de még az a XIX. századi illúzió sem, amely (általában) a magukat magasabb művelődési fokon látó-érző népek-nemzetek elitjének jellemzője, miszerint a civilizálódás áldásaiban részesülő kisebbségek önként föladják nemzetiségüket, s ha mégsem, éppen a civilizáció érdekében kell olyan körülményeket teremteni, hogy föladják. Miközben a „kisnépi öncélúsággal" megbélyegződik a nemzeti öntudatra később ébredő, a közös történelemben rejtetten-elfedetten résztvevő kisebbség, feloldozást kap a többség nacionalizmusa, részben azért, mert a történelmet a győztesek írják (olvashatjuk Danilo Kistől, aki nagyon sokat tudott a különféle kisebbségi léthelyzetekről), részben meg azért, mivel a kisebbség az idő előrehaladtával nem csupán az állam egységét hirdető elit ideológiájától érezheti magát fenyegetve, hanem a XIX. századi liberálisabb változat után következő, egészen nyíltan megfogalmazódó és a gyakorlatban gátlástalanul érvényesülő anti-liberális, sőt, totalitariánus állam erőszakpolitikájától is. Kiváltképpen olyan népek esetében jelent valós veszélyt a szétoldódás, amelyeknek történelmük során sosem kínálkozott alkalmuk önálló államalkotásra, amelyek - még ha zárt közösségben éltek is - sosem rendelkeztek valamely autonómiával, s így a XIX. századi nemzeti, állami küzdelmek periódusában egymástól eltérő kis- és nagyhatalmi érdekek között hányódtak, és béke- meg egyéb szerződésekkor figyelmen kívül maradtak. Vagy azért, mert a szerződést (nem 55
