Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 6. szám - Ócsai Éva: „száll a világ lepkeszárnyon“ (Weöres, a lélekvezető)

Mikor közeledni érzé halálát, a kramovi parkban szobrot emeltetett: Elise hű portraitja, szárnyakkal; talapzatán egyetlen szó: „Psyche". Mert így szokták beczézni övéi. (Weöres. 1972,258)

1842-ben pedig Csernus Marianna, vándor komédiásné (századunk jól ismert, korabeli nyelvi jelmezt öltött magyar színésznője) a költőnő verseit tanulva felismeri azok kortalanságát: [... ] az remek mívek mindenkoron annak a kornak is szóllanak, mellyben napjainkat éljük s így lesznek időtállóvá minden eljövendő időknek is. (Weöres. 1972, 242)

Nagybecsű költőbarátja, Ungvárnémeti Tóth László pedig matematikai hasonlattal örökíti meg epigrammájában az Egyetlen, oszthatatlan és mindig azonos világlelket, amiből ő maga is részesül:

Plátó lelke

Egy marad Egy, bár a végetlen karra emelgessd,/ Vond ki az Egy gyökerét, úgy is Egy, a mi marad,/ Lelked is ally Lélek, bár tnellyik karra emelgesd,/ Mint a melly Lelket tő-gyökerére aprítsz. (Weöres.

1972.192) '

Egy másik epigramma a vegytan tudósának metafora-tárából merítve szemlélteti, hogy a lélek nemcsak a világtestet veszi körül és hatja át bensejét, hanem annak részét, az emberi testet is:

Az ember alkat ja

Onts az agyagra savanyt, ki repül a szénszesz az égbe,/ S már újabb testté változik a kis agyag./ Rontsd le por-alkatomat, bé omlik lelkem az égbe,/ S más újabb testté változik a kis agyag. (Weöres.

1972.192)

Psyché mint pillangó-lélek az oszthatatlan létből részesül, az állandóból és a rendezettből, amit hívhatunk akár Azonosnak, akár Egynek is.9 A létező az Azonosból táplálkozik: szükségletét követi, a benne lévő egyéni és feltételes dolgok alá ás, ahol Isten, a dolgok közös lényege is lakozik.10 A szent idő szerint él. Lőnyay Erzsébet Mária 1795. január 27-én, Nagylónyán megszületve belepottyant a keletkezés világába. A lét két része közül az osztható életbe csöppent a maga sokféleségével, szertelenségeivel. Ez a Más és a Sok birodalma,11 ahol az élő ember - mint a soknevű Lónyay kisasszony - a Másra építi létezését: szeszélyeit követi, viharosan szeret, gyűlöl, sóvárog és undorodik, az osztható létbe burkolózik.12 A profán, történelmi időben él.

Attól függően, hogy melyik arcát mutatja, Bözsévé, Ilsévé és Elzává, vagy Ungvár- németinél Lídicskévé, Lizává, Beethovennél pedig Elise-zé válik.13 A versekben ő Psyché, Küprisz, Phyllida és kisasszony amellett, hogy kísértet és fekete ördög. Az őt ismerők cigány kalandornőt és fejedelemkisasszonyt, a képmutató tisztességre fittyet hányó szabados boszorkányt, szerelempapnőt és jótékony feleséget látnak benne. Voltak, akik gyönge széncinegének, mások rugalmas feketepárducnak, egyesek költőnek, megint mások tornásznak, lovarnak, vívónak és úszónak ismerték. Kézfogásainak sokfélesége is Psyché többféle lelkének megjelenését bizonyítja: Volt olyan kéznyújtása, mintha bársony kis cicza helyezkednék el. Tudott nedvesen tüzelő, gödörszerű tenyeret férfi-kézbe simítni, szerelein-igérűt. Tudott baráti kezet szo- rítni: ne félj, veled vagyok. S néha e lágy finom marok, lm büntetni kívánt, mint aczél kapocs zárúlt, hog\/ a csontok ropogtak. (Weöres. 1972, 260)

Ungvárnémetire visszaemlékezve elpanaszolja, hogy Ficzkó sem látta meg benne az Azonost, az Egyet, csakis a Mást, a Sokat, máskor pedig a görög filozófussal vitázva sejteti, hogy a látható sokféle álarc és az amögötti lényeg között nagy különbség mutatkozik:

„O sohse láta engem, csak Projectioimat: a füstös czigánt, a rangos dámát, a tehetős pártolót, s más barátjaim végett a hitlen csapodért, etc." „Oh, mondd még Aristoteles, hogy ennen-magával minden eggy-azon! Éppen hogy az vagyunk, ki nem vagyunk." (Weöres. 1972,128, 134)

Ungvárnémeti Nárcisz című „ tragoediájában" szerepel a vak „Tiréziasz", álarca alatt az egyetlen látó, aki ráébreszti Nárciszt, hogy önmagába szerelmes.14 Tiréziasz testében is Más, hiszen álarca alatt ő nem férfi, hanem Egy: az anima és az animus egy személyben.15

13