Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - „Keresni foglak” (Dr. Kőhegyi Mihály levelei Gergely Ferenchez. Közreadja: Gergely Ferenc)
Érdekes volt így egybeolvasni a 20 évnyi levelezést. Meghatott az a finom, nem látványos törődés, amivel a régi bandát igyekezett valahogyan együtt tartani. A jelzések, melyeket rólam írt (a jelzők is), igazi, mély barátságról árulkodnak. A maga helyzetének őszinte feltárása, magától értetődő elmondása minden hókusz-pókusz nélkül tulajdonsága volt Bandinak. Ölel: Misi Baja, 1994. május 27. Gépirat, saját kezű szignóval. 27. Kedves Feri! A következő Artér szám Richnovszky Bandi emlékének szentelődik. Ezt tudod. Az általad küldött levelezést és a bevezetőt, meg a jegyzeteket gatyába rázta egyik munkatársam. Mindketten és Lenke is elolvasta az egész cikket. Mondta, hogy háromszor is megnevettette a Bandi szövege, és úgy érezte, mintha ott állna az oldala mellett és szövegelne. Amiért írok az a következő: Kedvünk lenne a leveleket minden kihagyás nélkül közölni. Tudom, hogy vannak egyes bajai emberekre elmarasztaló részek, de így egész, így Bandi. Úgy ítélem, hogy a leveleiben visszafogottabb, mint az élő beszéde volt. Vagy csak a gesztusai, a hangja, maga az ember hiányzik, és ez teszi ilyenné? Nem tudom. Olvasd tehát el újra a leveleket egyfolytában, kronologikus sorrendben (nem így volt sorba téve), s aztán nyilatkozz hozzájárulásodról. Vagy nem szabad ezt felvállalnunk? Bizonytalan vagyok, de hajlok a közlés felé. Minden csuda három napig tart, és ez igazi keresztmetszete az elmúlt évtizedekben a bajai értelmiség mozgásának, magatartásának. Várom válaszod és üdvözöllek: Misi1 Baja, 1994. szeptember 16. Gépirat, saját kezű szignóval. 1 Az aláírás után a következő tintával írt mondat olvasható: „Tévedésből Gergely Annának küldtem Székesfehérvárra!!" 28. Kedves Feri! Szombat-vasárnap elolvastam a félegyházi emlékeidet.1 Többet tudtam meg röpke két nap alatt, mint egész együttlétünk alatt. Mezősi Karcsi bácsi2 volt a diritek? Magam is nagyon nagyra tartottam. Janplong3 (lehet, hogy rosszul írom) volt a biológia tanárotok? Vele úgy kerültem kapcsolatba, hogy Bandi ajánlotta a bajai monográfia munkatársául. Na már most. Úgy vélem, hogy ezt így, a mai alakjában talán a Pedagógiai Múzeumnak lehetne eladni, netán az „1000 éves iskolaalap"-pal kiadatni. Bács megyét esetleg az emlékezés középső része érdekelné, mert az olvasmányos, köznapi emberek számára is emészthető, és a szereplők ismerete nélkül is érdekes. Ha beleegyezel, akkor én elküldeném a Forrás főszerkesztőjének az egészet, s ő válogassa ki az esetleges alkalmas részt. Ha akarod, Te is elkúldheted neki. Fűzi László, Forrás szerk Kecskemét. És kész. Érdemes lenne a középső részt megjelentetni. Válaszodat várva üdvözöl: Misi Baja, 1994. október 10. Gépirat, saját kezű szignóval. 1 A „Prepa voltam Félegyházán" c. írásomról van szó. 2 Dr. Mezősi Károly c. egyetemi tanár, közismert Petőfi-kutató, a Tanítóképző szeretett igazgatója. 3 Helyesen: Jeanplon 83