Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Fekete szalag (Beszélgetés Páll Lajossal. Az interjút készítette: Kozma Huba)
Volt egy nagygyűlés októberben, ahol minden egyetemről egyet beválasztottak a központi tanácsba. - Menjünk el Jordáky Lajoshoz tanácsért! - mondtuk a gyűlés után. Elmentünk. Balázs Imre, aki az egyetem KISZ-titkára volt, Tirnovan Arisztid, akinek a nővére Tarnói Emília néven színésznő volt, Péterffy Laci, Bíró Géza s én. Jordáky Szerencsre nem volt otthon. Ha ő otthon van, őt is belekeverik a mi összeesküvéses dolgainkba. Jordáky korábban benne volt a Magyar Népszövetség vezetőségében, ült is ezért valamennyit. Tőle akartunk tanácsot kérdezni, mert mindenki mondta, hogy autonómiát akarunk, de szerintem egyikünk sem tudta igazán, hogy mi az. - Autonómia kelll De hogy az miből áll?! Én nem tudtam, mi az. Mondtam is Arisztidnek, hogy te, ha ezért elveszik azk ösztöndíjunkat, akkor mit csinálunk?! - Hát te miért jársz egyetemre? Azért hogy ösztöndíjat kapjál? így aztán behúztam a nyakamot, egyébként is én voltam a legkisebb s a legsoványabb. Jött ez a gyűlés a Mátyásházban, zajlott a mi külön forradalmunk a pestivel párhuzamosan, hiszen éppen aznap, huszonharmadikán tört ki Budapesten a forradalom, amikor mi gyűlésezni kezdtünk. Hallgatuk a rádiót, ennek is megvolt a lelkesítő hatása. Enélkül Szécsi Bandi sem állt volna fel akkor. Az egyik tanár ugyanis megkérdezte a marxista katedráról, hogy ez milyen gyűlés?! Szécsi fölugrott, s letolta a tanárt a sárga földig: - Eleget beszélt idáig, most már beszélünk mi is! Persze őt ezért másnap kizárták az egyetemről. (Viszonylag elég toleránsak voltak egyébként, rajta kívül úgy emlékszem, hogy csak egyet zártak ki, őt pedig azért, mert amikor Sztálin meghalt, mindenki felállt, csak ő nem, azt mondta, hogy ezt Sztálin nem érdemli meg.) Szécsinek ezzel később szerencséje lett, mert hazament Keresztúrra, és nem vették elő, elfelejtették, mert nem volt szem előtt. Újabb bizottságot választottunk, a dékán azt válaszolta erre, hogy feloszlatta a Diákszövetséget. Az ösztöndíjakat nem vették el, de minden általunk választott bizottságot feloszlattak. Balázs Imrét és Tirnovánt bézárták, minket akkor még békén hagytak. Harmadéves koromban megint szigorodott a világ, a dékán elhatározta, hogy pontos óralátogatást rendel el. Ott kell lenni mindenütt időben. A mi emeletünkön is megbíztak egy hallgatót, Costescu Napóleont a rábízott feladat végrehajtásával. Jött is korán reggel: - Keljetek fel, s reggelizzetek! - kiáltotta. Erre én azt találtam mondani: - Hogy lehet az, hogy ha egy kicsi eső megveri a szart, már így bűzlik! Napoleon elment a dékánhoz, s elmondta mondásomat. A dékán hívatott. - Tudom, hogy maga nagy költő - mondta nekem de azért legközelebb gondolja meg, hogy mit mond! Már akkor éreztem, hogy ez a dékán, ha valamire sor kerül, nem fog kiállni mellettem. Vesztemet éreztem egyébként is. Szegény Mohi bácsit lerajzoltam hátulról, s a rajz alá írtam, hogy Mohi Sándor gáz- és vízszerelő. Mert mindig egy jellegzetes szerelőruhában járt. Mikor meglátta az ablakba kitett rajzot, mindjárt megkérdezi: - Hol van Páll Lajos? - El kellett mennie próbareggelire, mert gyomorfekélyes - mondják a társaim. - Fekélyes? Milyen kár érte - mondta sajnálkozva -, pedig milyen tehetséges költő! Ennek ellenére vele később is jóba voltam, kiszabadulásom után találkoztunk Kolozsváron: - Na - illegett-billegett -, hogy nézek ki? Hiú volt, mint minden öregember. Volt egy újabb gyűlés az Arany János utcában, ott volt az aula, s ott mindenkinek beolvastak, hogy ki mit csinált korábban. Talán ez volt az előszele az egyetemek egyesítésének. Ezen a gyűlésen kifütyülték a diákok a hivatalos embereket. Ez akkora trauma volt a hatalom számára, hogy ekkor előszedtek mindenkit, akinek volt bűne. Elég sokat kizártak, az ő doszárjaikat átadták az államvédelmiseknek, és házkutatásokat tartottak Irénkénél is a bennlakásban. Megkapták nála a verseimet, még jobban felfigyeltek rám, s megtalálták Illyés Egy mondat a zsarnokságról című versét is, amit Irénke lemásolt. Őt ekkor le is tartóztatták. Minden filozófia-órán nagy vitát rendeztünk, hogy miért viszik el az oroszok Magyarországról az urániumot, és ehhez hasonló kérdéseket tettünk fel az egymást követő tanároknak. Tuzai Máriát leváltották, később akadémikus lett, helyébe Bállá Károlynét tették, aki többször kifutott sírva az óránkról, annyira szemtelenül vitatkoztunk vele. Aztán egy újabb 58
