Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 4. szám - Kolozsi Orsolya: Minden lehetséges (Podmaniczky Szilárd: Két kézzel búcsúzik a leopárd)
Kolozsi Orsolya Minden lehetséges Podmaniczky Szilárd: Két kézzel búcsúzik a leopárd Annak, aki kicsit is ismeri Podmaniczky Szilárd korábbi írásait, feltehetően meglepetést okozott a Palatínus kiadónál tavaly megjelent, különös című szöveg. A Két kézzel búcsúzik a leopárd1 látszólag letér a korábbi epikus szövegek által kijelölt útról, melyet a vers és a próza közt egyensúlyozó rövid írások jellemeztek. A Haggyatok lótuszülésben1, a Megyek egy kört az alvázon-1 szövegeinek meghatározó sajátsága, hogy egy-egy ötlet, gondolat, vagy kép jóval fontosabbá válik, mint az oksági összefüggések, a tér-idő kontinuitás, a racionalitás, a kifutás, és ennek megfelelően, hagyományos értelemben vett, kerek, lezárt történetekkel nem igen találkozhatunk. így van ez a Vastag sapka4 című tárcagyűjteményben, de még inkább megfigyelhető az 1999-es kötetben, a Képlapok a barlangszájbóP esetében. Az ebben olvasható „képlapok"- melyek egy-egy látványt, gondolatot örökítenek meg - már egyáltalán nem történetek, hiszen itt a történetnél fontosabb a mondat, de még ennél is fontosabb a kép, a vizualitás. Ezen fontosabb állomások után megjelenik a legújabb szöveg, és radikális változtatásokat produkál, szakít a korábbi szövegekkel, és talán felül is írja azokat. A legelső adalék, amely ezt az értelmezést erősítheti, az a nagyon határozott műfajmegjelölés, melyet a belső cím alatt zárójelben olvashatunk. Ez a határozottság kétségkívül szemben áll Podmaniczky ezt megelőző szövegeinek egyik meghatározó jellemzőjével, a műfaji besorolás problematizálásával, hiszen a szövegek azáltal, hogy a megszokott keretek között nehezen meghatározhatók, implikálják a műfaji meghatározás lehetségességének, illetve szükségességének kérdését. Most azonban megkapjuk a meghatározást, és a szöveg meg is felel ennek, valóban regényt olvasunk. A regény műfaj definiálhatatlansága természetesen nem tesz lehetővé ilyen egyértelmű állásfoglalást, de az talán bátran állítható, hogy a befogadók nagy része által a regénnyel szemben támasztott elvárásoknak megfelel. Jól elkülöníthető fejezetekre tagolódik, valamiféle történetet is körvonalaz, árnyaltan ábrázolt szereplőkkel dolgozik, átlátható összefüggéseket teremt. Első látásra nem igényli azt az aktív, konstruktív befogadói magatartást, melyet a korábbi szövegek vagy a kanonizálódó kortárs próza írásainak legnagyobb része. A referenciális olvasási stratégia számára nem bevehetetlen. De vajon megállhatunk-e itt? Véleményem szerint hiba ezt az értelmezést működtetni, és azt állítani, hogy a Két kézzel búcsúzik a leopárd szakítás az előzményekkel, azaz egy hagyományosabb, olvashatóbb műfajhoz való egyszerű visszatérés. Ezzel szemben véd- hetőnek tartom azt az olvasatot, melynek értelmében a látszólag hagyományos regénykeretek között viszi tovább a korábbi kötetekre jellemző kételkedést az epikai szubsztanciát illetően. A huszadik század folyamán a magyar irodalomban (is) alapjait érintő változásokon esik át a próza. Egyesek szerint már a Nyugat szerzői megalapozzák azt a folyamatot, melynek során az epikus szövegek egyre inkább metaforikussá válnak. Mészöly Miklós munkásságának már meghatározó része ez a tendencia, mely Esterházy és Nádas szövegeiben, az irodalomtörténet-írás szerint 1986-ra datálható prózafordulat idejére „tetőzik", és talán napjainkig a legnépszerűbb, s valósul meg különböző formákban. A metaforikus próza6 legáltalánosabb jellemzői az egyvonalú, előre tartó cselekmény átrendeződése, a tér- és időviszonyok áttekinthetetlenné válása, a reflexivitás, a megszokott struktúrák felbomlása, az asszociativitás hangsúlyossága, mely jellemzők a létező világ egyértelmű leképezhetetlenségét szemléltetik, s ennek megfelelően új olvasási stratégiákat generálnak. A fentieket alapul véve a Két kézzel búcsúzik a leopárd nem interpretálható metaforikus regényként, de észre kell vennünk, hogy szándéka ugyanaz: a korábban érvényesnek vélt kategóriák megkérdőjelezése. A borítón olvasható, a szövegből kiragadott idézet talán segítségünkre lehet: „Ott ér véget az élet, amikor már nem történhet meg veled bármi." Az idézet szellemében működik a szöveg is, hiszen mindvégig érezhető, hogy bármerre kanyarodhatnak az események, bármely téma kapcsán előkerülhetnek a regényre igen jellemző asszociatív, szinte vég nélkül áradó eszmefuttatások, gondolatmene120
