Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 4. szám - Széles Klára: „Kusza“, „zavaros“, - vagy „ígéretes“ ifjú költőnemzedék?
egy, még nem is olyan reprezentatív novella kapcsán: Ahol nem történik semmi.) Felhívja a figyelmet a rendhagyóan pályakezdő Pusztai Jánosra.31 Láng Gusztáv Kányádi Sándorról rajzol portrét, K. Jakab Antal Shakespeare-ről, a dráma kérdéseiről ír eredeti esszéket.32 Összekapcsolódik így többféle feladatkör. Nemcsak a művek láthatnak így napvilágot (utat nyitva a kezdőknek). A Korunk arra is lehetőséget ad, hogy például műfordításokkal, recenziók írásával, jegyzetekkel, stb. szerepeltessék a fiatal írókat. Akkoriban az - ha szerényen is - hozzájárul a létfenntartáshoz, ugyanakkor neveiket ismertebbé teszi. Szerepelteti a műveikkel foglalkozó írásokat, például az újfajta versek előadásával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó, az interpretáció szemszögéből elemző Papp László-tanulmányt: Hagyomány és jelen a versmondásban.33 Egyidejűleg, tanúi lehetünk annak az igénynek, amely távlatokban gondolkodást képvisel, irodalomtörténeti nézőpontot, a nemzedékek stafétabot-átadása mögött a folyamat egészét firtatja. Helyt ad a folyóirat az erre vállalkozó tanulmányoknak. Például - éppen a kiemelt, a fiatal költők nemzedékét támadó cikkekkel, kitételekkel érdemes szembeállítani a (szintén Korunkban megjelenő) nagy lélegzetű, elmélyedő, elemző tanulmányt ugyanerről a témáról, Földes László tollából. Földes László úgy látja, Lászlóffy Aladár egész „költészete vajúdás az őstörténettel, viaskodás a történelemmel." „Sokmillió éves fiatal költő"-ve\ találkozunk. E téren érintkezik József Attilával, de nem epigonja! „József Attilával rokon absztrakcióiról nem mondhat le", - ám ez „vérségi kötelék", „vérévé lett minta", „hiteles kapcsolat", a „szemléleti leszármazás mágnese" vonzza. Az „az érzékfeletti, ami sokvonzatú metaforáiban bonyodalmas és olykor zavaros, egyszeriben pillantásához illeszkedik, ha társít." (Példaként idézi: „Az ősztől az űrig és vissza / az eszmélet tágas parabolája.” - Madár-keringő). S igen árnyalt, pontos megállapításként összegezi mi is történik eme igen egyedi költői, poétikai eljárás során: „A társítás csapongásában csupa árnyalt sejtelem" ölt testet.34 Mindezek mellett az adott, kritikus években különös hangsúlyt, jelentőséget nyer egy olyan szempont, amelyet - ismét a Korunk - s most már nyugodtan összekapcsolva: a KORUNK-munkatársává lett Kántor Lajos képviselt. Ő az, aki mintegy irodalomdiplomataként is jó érzékkel keresi és megleli a kézenfekvő érveket költő-kortársa elfogadtatásához. Hamisítás, torzítás, erőltetés nélkül meg is találja ezeket. „Sokat írtunk már Lászlóffy Aladár filozofikus hajlamáról, de nem figyeltünk eléggé arra, hogy e filozofikum alapja, .. .ihletője az emberi munka.” (Idézi a versekből a „talpfák", a „munkaterv" képeit, szavait, a Kalevala-mot- tót, a homo faber eszményét.) Nem tematika ez a lírában, hanem a költő szemléletéből fakad. A „munka" itt nem feladat, kötelesség formájában jelenik meg, hanem „belső, lírai mondanivaló"-ként. Könnyedén és a költészet valódi természetéhez hűen hivatkozik és hivatkozhat versek sorozatára, frappáns idézetekre. Természetszerűen harmonizál ez a másik kortárs-kritikus: Szilágyi Júlia kitűnő, elfogadásra ajánló politikus bevezetésével. Utóbbi így ír a négy fiatal költő (Jancsik Pál, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Páll Lajos) versei előtt (1961-ben): „Nem játszanak a szavakkal. Megküzdöttek birtoklásukért, behatoltak mélységükbe, vállalják súlyukat. Éppoly lelkes szakértelemmel kezelik őket, mint kortársaik a kalapácsot, a körzőt, az emelődarut." „Érzékeny műszerük, a poézis, felfogja a »hegyek csendjét«, távoli földrészekét és távoli emberek kiáltását".. ,3S A Korunk tehát fontos szerepet vállalt az első Forrás-nemzedék indulásánál. Fontos az, hogy akkor lépett fel mellettük, közölte a fiatalokat, amikor pályakezdésük nehéz, kritikus szakaszba került, amikor az éles támadások érték őket. Ez a kritika éppen egyéni, eredeti tárgyaikat, hangjukat illette, mivel ez eltért a hivatalosan megkívánt normáktól. Ugyanakkor távlatilag „életszükség"-nek bizonyult az is, hogy a folyóirat (értő szerkesztői, megszólaló kritikusa) az akkor létező helyzettel számolva kelt a fiatal írók védelmére. Úgy segített, ahogyan akkor ez lehetséges volt. Úgy állította előtérbe az akkor elvárt, világnézeti (ideológiai) szempontokat, hogy érveket fogalmazott meg az új költői/írói szemlélet, kifejezés- mód szabadsága érdekében. A sajátos költői - írói világok elfogadása számára. 726
