Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 4. szám - Széles Klára: „Kusza“, „zavaros“, - vagy „ígéretes“ ifjú költőnemzedék?

tóberében éppen az általa szerkesztett folyóirat (Igaz Szó) közölte először együttesen. Nyilván azt szeretné, hogy a saját, azaz központi elvárásoknak megfelelve igazolják szerkesztői bizalmát, ne hozzanak szégyent a fejére. Várja, elvárja és reméli is ezt a megoldást, az utat nyitva hagyja ebben a dorgáló, észre térítő szándékú cikkben. Ugyanakkor mindez az intés már egy idő közben felbuzdult, immár csoportszerűen viselkedő irodalmi társaságnak is szól. Azoknak a fiataloknak, akik a Hajdú Győző-cikk előtt pár hónappal, 1958 januárjában a Bolyai Egyetem aulájában megrendezik első közös irodalmi estjüket. Megjelenik saját, kortársi kritikusuk, „ideológusuk" is, kiállva egyenként a költők mellett: Kántor Lajos. Előbb, az új év elején, Új számadás - új számvetés címen ír a bukaresti Előrében majd Új költői nemzedékként megnevezve, egyenes folytatásként azokról a „fiatal költőkről beszél", „akiket must induló cikksorozatunkban bemutatunk". Elsőként Lászlóffy Aladár költészetét elemzi, értékeli. Olyan egyértelmű felvállalással találkozunk, amely - az akkor még első kötettel sem rendelkező, ifjú tehetségről szólva - többek között ilyen mondatokat ír le: „gondolati líránk egyik legeg]/énibb, vonzó, igen tehetséges alakja. A meglepő és megragadó asszociációk költőjének is nevezhetnék", „...lírájáról szólva lassan elhagyhatjuk a kérdőjelet" stb.18

Mindenképpen: a kiemelt fiatal, pályakezdő csoport (tagjai még valamennyien első kötetük megjelentetése előtt állnak) - ebben az időszakban: 1958-ban, 1959-ben (az egyetemisták ebben az évben végeznek) - kritikus éveiket élik.19 Ekkor lép fel mellettük a Korunk (az önmagát akkor éppen „Világnézeti" folyóiratnak nevező). 1956, a forradalom elbukása után - elvileg - következhetne egy bizonyos tartamú átmenet, pár év, tíz év. Senki sem tudhatta, hogy olyan közel negyven év lesz a folytatás, amely tulajdonképpen például a mi költőink életidejének javát (ha nem éppen az egészét) teszi ki. Az irodalmi kiközösítés veszélyét kellett kivédeni. Az irodalmi pályakezdés lehetőségét, a pályán maradás, az alkotás jogát, közlés esélyét Önfeladás nélkül? Mindennek buktatója és kulcsa éppen a „világnézeti" vonatkozásokban rejlik.

Nem csupán arra volt szükség, hogy teret biztosítson egy-egy orgánum a fiataloknak. Hanem arra is, hogy a megbízhatatlanság, ellenségnek tekintés vádjai és figyelme alól megszabaduljanak. Huszárvágás(ok)nak volt itt helye.

Ezért van különös jelentősége annak, hogy az első Forrás-nemzedék képviseletében 1959-ben Lászlóffy Aladár verse jelenik meg, a Szertartás egy nemzedék nevében.'20 Helyt kap a költemény mindhárom része, a szokatlan, szabálytalan, strófákat, rímeket nem ismerő szaggatott szabad vers stációi: Invokáció, Himnusz, Ars Poetica. Óhatatlanul szerepelnie kell az „imperialisták"-nak, „Kommunistákénak, a „pártos tudat“-nak, a „vörös szívek"-nek. Mégis, a vers egészén uralkodik az az egyedi világ (mintegy lenyeli a megjelölt idiómákat), amely a költő víziója. Ilyen gondolatok, sorok látnak napvilágot:

Tanúnak hívom a korszakok vallomását:

Osztálytalan és késtclen embernek adatott volt a föld!

A tűnődő szemek köré gyűltek a láthatárok.

S itt szerepel a legtöbbet idézett három sor is (ugyancsak a költői igazságot hirdető):

Irányt csak arra kap a történelem,

Amerre a szabadság és a végtelenség Sínpára kígi/ózik a tér töltésein.

Óvatosságot láthatunk utólag abban, hogy előbb ritkábban találkozunk egy-egy fiatal költő fellépésével a KORUNK-ban. Például az adott évben (1959), az említett versen kívül még kétszer bukkanunk rá ismerős, idetartozó névre. Akkor is, egyelőre Lászlóffy Aladár nevére. S a kétféle közlemény egyike csak az, amelyik vers, a másik recenzió, az is egy elfogadott, vezető szerepet játszó költő kötetéről: Szemlér Ferenc Téli alma című lírai gyűjteményéről.21 Viszont a költemény fontos, állami ünnepi számban kiemelten kap helyet (augusztus 23-a ünnepe). Ismét, itt a történelmi visszapillantás kapcsán a költő magáé114