Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 4. szám - Pethő Bertalan: Iszony: egy magyar paradigma

Elemnek nevezhető. A Szorongás ezekhez sorolható negyedikként89. Valamennyiükre jellemző, hogy „többek", mint az Evilágon bármi, de nem Evilágon-kívüliek, hanem a Világ határosságaként hatnak át mindent. Őket figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy az Iszom/ a Világ-Elvek újabb, társadalmi generációjának - a Közegnek - egyik fajtája. Megelőzi az exisztenciát anélkül, hogy már előre - vagy az exiszenciából utólag keletkezve - esszencia lenne. Nem Létező, nem Létszerű, és nem is Ős-Elv (próté arkhé), hanem „Közeg".

Ebben az összefüggésben térek vissza egy korábbi megfogalmazási kísérletemhez: „Az Iszom/ az ember társadalmi auto-immunreakciójának közege." Miután felmerült már három idevágó megfogalmazási kísérlet - „a működés nehézkedése", „a Más szenve", „inkarnálódott Közeg" -, pontosíthatjuk a „társadalmi a utó-immunreakció" kifejezést.

Kezdjük a latin „immunis" szóval. Ennek jelentése „adómentes, köztehertől mentes", átvitt értelemben pedig „fukar", „kötelességéről megfeledkező", továbbá „szabad, mentes valamitől" és „tiszta, mocsoktalan". Fosztóképző „in-" szócskával ellátva keletkezett a „kötelesség, tiszt, feladat" főjelentésű (aztán „hivatal", „adó", „ajándék" jelentésű) „munus" főnévből. Sokat elárul, és további fejtegetéseket takarít meg, ha felfigyelünk az összetartozást jelző „cum-" szócskával képzett „communis" szóra. Se szeri, se száma a „communis"- szal kapcsolatos nyelvi képződményeknek - a „közösség"-tői a „kommunikáción" át a misztikus egyesülésig („communio") és a kommunizmusig - az immunitás pedig akár valamennyival szemben jelenhet sikeres védekező reakciót. Persze nem spontán, nem be- leártottság nélkül, nem „ártatlanul" - és így nem „tisztán", nem „szeplőtlenül", nem patyo- latosan -, hanem ellenanyagok termelése által. Ellenanyagok révén „állja" az ember - és „állja ki" a Világot. Körülbelül abban az értelemben, ahogyan a technikai fejlettség egy bizonyos szintjén beszélhetünk „vízálló", „hőálló", „sugárzásálló" stb. valamikről. Az ember ilyen módon „világálló". Egyáltalán nem csak úgy-ahogy „ek-szisztál" a Létben, a Lét világló tisztásán állva, hanem mindenekelőtt - és a metafizikai Lét érvénytelenségével szinte kizárólag - a Világot, a maga világát, a társadalmát, a környezetét „állja".

Peratológiai értelemben a világálló ember a „Létet elálló Lét"-nek mint közegnek a Médiuma. Benne kél, ered a kívülről származó Közeg, történetesen az Iszony, melynek zúdultán ő maga, az ember ez a Zúdulás. Iszonyatként őbenne képzik meg a terjengő Iszony, miként a kép képzik meg a fantáziában: megfogan. Társadalmi auto-immunreakciónak az AIDS kutatása során megismert: „retrovirus"-hoz hasonlónak nevezhető az iszonyodás. A Másik, a Más, a Másság kelti a maga saját - „másféle" - ellenanyagát az Egyénben, aki önmagát ismeri fel a Másság közegében.90 Melyet ő maga termel önnön ellenére, önmaga vélt védekezéseként az ellen, ami másikként önmaga.

Ebben az értelemben az ember az Iszony Médiuma. Közeget nemző üzem. A társadalmi Iszony „önkéntelen" /újra/termelője. Ennek megfelelően olvasható az „Iszony"-ról írott közleményben, az akkori cenzúra tűréshatárát próbálgatva: „Mindjárt a történet kezdetén előtör a végig uralkodó, hiábavaló ellenkezést kiváltó közeg. Mi több, ennek a közegnek a jelentkezése indítja be és hajtja tovább az eseményeket." [48] [...] ,,/A/z alávaló, megvetett célok elérésében való közreműködést ostyázza így [ti. a helytállás illúziójába] a demagógia." [64] „Nelli a rab, meghurcolt krónikás, akitől éppúgy elfogják a történelem napját, mint közösségétől, és akinek egyetlen vigasza, hogy tanúságtételre készül föl [...]". [58]

Ez a tanulmány az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram (OTKAT 032646) támogatásával, a „Posztmodern filozófia - leletezés, hagyomány és kihívás feszültségében" téma keretében készült.

J 06