Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 4. szám - Pethő Bertalan: Iszony: egy magyar paradigma
tét", hol pedig azt, hogy egyáltalán valami van (valaminek lenni; esse aliquid)16. A latin „exisztencia" a görögnyelvű gondolkodás Lét- és Létezés-előzményt, („-alapot") jelölő kifejezései - emlékezzünk a „Léttörténet" különböző nyelvekre váltásának a problémájára17 - ilyen módon nyertek polgárjogot a metafizikában: elsimították, a Létező Létezésébe simították a Létezés és a Lét kettőse alapjainak a zaklató kérdéseit, melyek azután a 19. században a „nyugati" világot és gondolkodást kétségbe vonó erővel törtek fel ismét. A másik kifejezés, melyet kiemelek a „Lét és idő" idézett programvázlatából, az „ezenfelül" (überdies). Sietek elmondani, még mielőtt valaki csodálkozva kérdezné, vajon mi az, ami a maga létezéséről kikérdezendő Létező többlete önmagához képest - és vajon miképpen kerül egyáltalán ez a fölöttesség a Létezésbe, illetve a Létezéshez -, hogy az „ezenfelül" a transzcendenciára vonatkozik Heidegger szövegében. Filozófiában közhasználatú „megnyugtató" kifejezés a transzcendencia, de az exisztencia párjaként buktatja elő a metafizika kétességét, ha belegondolunk. Nem az alap/ok/ kétességét, miként az exisztencia, hanem a tetőzés, a beteljesedés, a végkifejlet bizonytalanságát. A transzcendálás, a „túlmenetel" attól függ ugyanis, hogy miből indulnak ki, milyen módon, eszközökkel mennek túlfelé, és hová jutnak el. Pl. a tudatból a külvilágba, a tapasztalati világból Istenhez, az Ismeretlenbe, az Ideákhoz, vagy a Semmihez juthat az ember, az Átélés megfogalmazásakor pedig a nyelvbe. Eredetileg, Platón felfogásában, az ideákhoz való felemelkedés: „Akik tehát a nemes gondolkodást (phronészisz) és az erényt nem ismerik, hanem állandóan eszem-iszom és hasonló élvezetek közt élnek, azok nyilván mindig lefelé, s aztán megint vissza a középig vívódnak, s egész életükben itt bolyon- ganak, mindezeken fölülemelkedve (hyperbantesz) az igazán Föntre nem pillantanak /.,./."18 Ebben az értelemben, immár az újplatónikus hagyományokat folytatva, beszélt azután Szent Ágoston transzcendálásról, a latin kifejezés inkább horizontális értelmét („trans": „valamin át, keresztül") kiegészítve (még egyelőre) a platóni vertikalitással: „átvándoroltunk" (perambulavimus) a világ dolgain, „túlléptünk" (transcendimus) rajtuk és „fölemelkedtünk" (ascendimus); számolt be Szent Ágoston19 az édesanyjával folytatott, megtéréséhez vezető beszélgetéséről -, Boéthius pedig az Egyetemeshez való eljutáshoz a ráció révén.20 A Davosi Disputában, Kant főművének a megjelenése után másfél évszázaddal, amikor nemcsak a Túlnani Transzcendencia vesztette már hitelét, hanem az Evilág túlfelé húzódó határaira visszaidőzített bármiféle - „transzcendentális" - Eszmei is, Heidegger a szorongás és a Semmi révén kereste a kiutat Végességből, a Létezés Transzcendenciájának, egyáltalán a metafizikai kérdés feltevésének a lehetőségét. Vitapartnerét könnyen elintézhette, mert az az élmény megformálásában álló „immanens végtelenséggel" érvelt.21 Csak futólag jegyzem meg, hogy minden együttérzésünk a Szellem híveié lehet, akik szerint „nem éreznek csak szellemi hatalmak/ A Végtelenhez végtelen bizalmat", az Átélésben felfakadó Végtelenség-érzés mégis a költőiség zárványa marad, ha nem igazolható a gondolkodás ítélőszéke előtt. A Davosi Disputa: repríz Az iménti kérdésnek a megbeszélését mellőzve két korszerű gondolkodót ültetek még képzeletben a davosi vitaasztalhoz: Jasperst és Sartret. Jasperst azért, mert ő hangsúlyozottan összekapcsolta egymással az exisztencia és a transzcendencia problémáját, és mert amúgy is egész életén át magánvitát folytatott Heideggerrel.22 Az exisztencia szabadság, melyet megszeg valami Más - írja Jaspers23 -, a transzcendencia viszont valami más nélkül az, ami ő maga; „a transzcendencia, mint a tulajdonképpeni Lét, nem exisztenciaként szabadság, hanem a szabadság alapja; a Lét, ami az exisztencia 90
