Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 4. szám - Pethő Bertalan: Iszony: egy magyar paradigma
Pethő Bertalan Iszony: egy magyar paradigma Tartva magamat a filozófiai kérdések dramatizálásához, hogy ezzel megkönnyítsem a megértésüket, most a „Davosi Disputát" említem. Az 1929 tavaszán tartott Felsőoktatási Tanfolyamon Heidegger volt az egyik előadó. Közel két év telt el ekkor a „Lét és idő" megjelenése óta, és készen állt Heidegger „Kant és a metafizika problémája" című, 1929-ben publikált könyve. A Davosi Disputa A tanfolyamon Kantról vitázott Heidegger az ún. újkantianizmus egyik ismert képviselőjével, érvelésére azonban főként a „Lét és idő" témája, a fundamentális ontológia körül forgott. Egyik központi kérdés a Végesség volt. „A Lét megértése értelmében végtelen" az ember - fejtegette Heidegger1 -, ez a belső tapasztalat azonban létezésbeli tapasztalat, ily módon a képzeletbe betörő Végtelenség éppen a Végesség mellett szóló legerősebb érv. „Tehát az ontológia a Végesség indexe." Kant-könyvében még élesebben fogalmazott Heidegger: „Eredetibb, mint az ember, a Létezés (Dasein) Végessége benne (ti. az emberben)."2 Egy későbbi, saját Kant-könyvének kézipéldányába közbeszúrt szóval („Eredetibb mint az ex-szisztáló3 ember" stb.) egyszerre hoza elő Heidegger azt a filozófiai kifejezést, köznyelvbe átment szakszót, „exisztencia", amelyik a metafizika megerősítésére szokott szolgálni, de a szóhasználat eredetét tekintve mégis a metafizika alapjainak a bizonytalanságára vezet rá. Heidegger maga metafizikai sajátosságként, szinte a metafizika erődítményeként használta ezt a kifejezést, mind a Davosi Disputában, mind pedig a két említett könyvében. „Ha a Létezés (Dasein) nem exisztál" - mondta Davosban4 -, akkor nincs Igazság, mert egyáltalán semmi sincs." Majd pedig a szorongásra utalva a szabadság vonatkozásában - „szabaddá válik a Létezés Végessége számára" - így fogalmazott, miután megjegyezte, hogy a „Létezés belevettségébe" kerülés a szabadság lényege (emlékeztetek itt a „Da-sein" egyik sajátos heideggeri értelmezésére: „lenni ezt itt"5): „A Létezés a tulajdonképpeni alaptörténés, amiben az ember exisztálása és ezzel az exisztencia problematikája lényegessé válik."6 Ezeket a mondatokat hallva, és miután leírták, olvasva, elsősorban és főként az emberi létezés sajátosságának gondoljuk az exisztenciát. Mondhatni az ember „tulajdonságának", bármennyire mozgalmas legyen is az exisztálás. A Lét és a Létezés metafizikai kettősében felfogva, amely kettős rendszerint Heidegger fejtegetéseinek is a kerete7, az exisztencia a Létezésre „tartozik". A létező, az evilági valóság „felől" indul és értelmeződik. Ennek a felfogásnak a fordítottja fejeződik ki azonban Heidegger néhány másik kulcsfontosságú A tanulmány előző része a Forrás 2003/3-as számában jelent meg. 88
