Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 2. szám - Tarján Tamás: Elég a jóból (Magyar badar)
Tarján Tamás Elég a jóból Magyar badar Köztudomású, hogy bármiféle - hossz- vagy keresztmetszeti, tematikus, reprezentáló stb. - antológiát összeállítani (a gyűjteményes megjelentetés minden indokoltsága és kedveltsége ellenére) problematikus és kockázatos vállalkozás; nem hiába tapadnak e könyvtípushoz agresszív, tartózkodó vagy mentegetőző kritikai sablonok (egy antológia szükségképp mindig hiányos stb.). Különösen igaz ez a lírai, epikai és bölcseleti „kisműfajok", alkatilag-alakilag rövid és jobbára önmagukba zárt szövegek - példáiul az epigramma, az aforizma, a sírvers, vagy akár a világszerűség megalkotására sokkal alkalmasabb szonett - esetében, s még fokozottabban az ironikus-szatirikus alakzatok - így a vicc, a tréfás sírvers, vagy éppen a limerick - antologizáló publikálásakor. A jelenség hosszasabb fejtegetése helyett elegendő itt a nemrég Százegi/ aforizma sorozatát közreadó Andor Csaba egyik velős megfogalmazását idézni a világról: „Ha az aforizmákat nézem, úgy látom, mindent elmondanak, ha a világot nézem, úgy látom, semmit sem". A parodisztikus, illetve az intellektuális vagy formai ötletre, gegre, csattanóra, meglepetésre kihegyezett (rövid, s végül is „mechanikusan" szabályozott) műfajok könnyen rákapatnak a habzsolásra - hogy mihamar az üresség teltségérzetével bágyasszanak el. Mindezzel nyilván a 300 Hitleriket az Európa Könyvkiadó számára kötetbe válogató, szerkesztő - és a bökversek egy tizedét író - Várady Szabolcs, a kortárs magyar irodalom egyik legjátékosabb (és legműveltebb) elméje is tisztában volt. Háromszáz gombóc bizony sok, ha együltőben esünk neki a tálnak. Tessék türelmesen, mondjuk tízesével szedegetni! Ami badar, azt is lehet bretfarizálnil A folytatásos jelleg egyébkén is bele van kódolva az összeálllítás fejezetességébe, helyenkénti társkereső, társválasztó dia- logizálásába, valamint egy majdani bővített edíció máris megpendített lehetőségébe. A helyesen választott olvasásmód nagyban növeli a befogadó esztétikai élvezetét. Amikor Lakatos István az Orpheus 1992. 2-3. számában közzétette - a maga lejegyzésében - az 1950 táján keletkezett, évtizedeken át folklorizálódó, egyben már felejtődő vitriolos sírverseket (Ungvári Tamás párhuzamos tanulmánya szerint a történelmi haláltánc irodalmi dokumentumait), négy csoportba osztotta őket: Kiválóak, Már elég jók, Elmehetősek, Gyöngék. Várady - aki részint a korábbi termésből összeböngészte, részint és inkább a jelen gyűjtemény számára frissiben kérte, kapta az ötsoros badarokat - az egész kollekciót ki tudta állítani kiválóakból és elég jókból. Ami keveset elmehetősnek vagy gyöngének találunk, az inkább csak erőltetett, érdektelenül és véletlenszerűen repetitív. Természetesen a Magyar badar tétje és volumene más, mint Lakatos közléséé volt (ugyanakkor a két műfaj összefüggésére Várady Szabolcs előszava is céloz). A városi, a „presszó-" sírversek együttese a literatus belterj kritikai - tiltakozó, magatanúsító, ön- és énmentő - megnyilvánulása volt, amely azonban a népköltészetben hosszú idő óta érlelt ironikus figurádét vitt tovább, és lappangásában maga is örökség- hagyónak bizonyult, hiszen élőket célba vevő (ál-) epitáfiumok azóta is bőségesen íródnak, legfeljebb és szerencsére nem az 1947 és 1953 közötti keserves aktualitástól sajtolva. Az Európa újdonsága viszont az első organikus és kiterjedt honosítási kísérlet egy nem hazai gyökerű, sőt az angolok által specifikusan csakis sajátjuknak vélt műfaj esetében. Ezt az angol (ha angol, és nem ír vagy más) alapformára hurkolt limerick és a magyar variánst zsinegeié, egy böggel kevesebb limerik eltérése is kifejezi. (A badar szinonima Kosztolányi Dezső fordításának, névadási leleményének köszönhető. A monoton mély hangzásának önrímével is operáló Magyar badar cím közvetlenebbül talán a minden idők egyik legjobb - itt fragmentáltan az előszóba került - magyar limerikjét író Orbán Ottótól. A világ teremtése és egyéb badarságok című 1977-es kötetétől eredeztethető.) A szerkesztői eszmefuttatás épp annyi komolykodást és komolytalankodást enged meg a helyenként szófacsaró lapokon, amennyi simul a tárgyhoz (és a magyar irodalom játszó köztársaságához). Az elemzés és példatár sok fontosat tudat a limerickről és a limerikről (fogyasztásának beosztásos gasztronómiáját nem étel-, hanem ital-hasonlattal: a jó burgundi mértékletes kortyolgatásával 103
