Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Pozsvai Györgyi: Az anekdotikus hagyományok önironikus felülírása (Petelei István Árva Lotti című novellájáról)

törvényű „nagy kód", másrészt pedig jelkomplexum omnipotenciára tesz szert. A profán szinten a jósnők alkotó, metaforizáló műveletet visznek véghez, de az eredetiség problematizálódik, a látnokság meg vulgarizálódik. Elvégre az első 'vátesz' beszélőhelyzete hitelesítése érdekében megtagadja lokúciós állításai eredetiségét, a sors könyvét dekódoló- nak, emberi tenyérből jelek mentén közvetítőnek tünteti fel magát. Vagyis Árva Lotti életnarratívájának szövegközi forrását a kívülálló számára értelmileg megközelíthetetlenné teszi, az ő jövendölése viszont megismétlődik, mi több komikus fordulattal a befogadói horizonton felértékelődik, amit az anya mint harmadlagos elbeszélő s útmutató mozdít elő. Ötvösné epizodikus szerepköréhez foghatóan a másik női mellékszereplő, Sára is az egyetlen könyvhöz kapcsolja a profán jövendöléseket. Anekdotikus vonásokat magán viselő alakként és beszélgetőtársként viszonylagossá teszi a jóslatoknak és az anyai sugallatoknak magát átadó főhős alapállását. Az ugyancsak szűkös látóhatárú koros cselédet a jámborsága és az alázata menti meg a Lottival való egy szintre kerüléstől.

Dezső Balázs mint részint zsánerszerű, részint kliséfigura lelki mélységeknek és az intellektuális értékeknek is híján van. S nyelvi újramotiválásakor, egyben karikírozásakor a kom- pilátor-narrátor olcsó, értéktelen színművekből kölcsönöz neki beszédmódot, az udvarláshoz szóvirágot keres, a víg pajtásokkal társalgáshoz otrombát, vulgárisát választ. Ráadásul végletesen ellentétes stílusrétegekből származnak a kifejezések. Jóllehet megnyilatkozásai sorra metaforikus szerkezetekkel vannak megtűzdelve, a fennkölt hangvételt az ordináré megtöri, a szakrális állításokat a profának vonják vissza, az érzelgős, csaknem szenvelgő szólamokat a durva, bárdolatlan viselkedés, az illetlenség határát súroló modor fordítja fonákra. A nyelvi rétegek keveredése komikussá-groteszkké minősíti e szereplői diszpozíciót.

Árva Lottiban viszont a látnoki szavak visszhangzanak, amelyek a környezeti zörejek, álombeli-másvilági közlések, természeti hangsorok formájában megsokszorozódnak és szétszóródnak. S így verődnek vissza a maga szűkös nyelvi közegében kommunikáló befogadóban. E hősnő számára a jelismétlődés külső megerősítést jelent, ennélfogva nemegyszer (tragi)komikus-depatetizált helyzetbe sodródik, még amikor a borízű és „rekedt hangok danája" száll is felé, az 'Ő' szólamán elandalodik. E körülhatárolt, ám korlátjait metaforikusán mégis elveszítő, csaknem a végtelenségbe kitolódó nyelvi világba tör be Dezső Balázs. A komikus leánykérés aktusa során a duhaj gavallér profán-depatetizáló gesztussal áthúzza a 'nagy kódot', mármint a sors könyvének a Lotti jövőjére vonatkozó passzusát. Egyben megejti azt a vonást az 'íráson', amely jelképesen meghúzódik az érintett tenyerében, a jósnők meg dekódolják; s mindezt voltaképpen az apa otromba beszédcselekedete motiválja.

E Petelei-novella kompilátor-narrátora Ötvös Miskát az orosz (groteszk-anekdotikus) tradícióból másolja-menti át, s telepíti le a Szent Miklós utcában. Szövegközi viszonylatban az írnoki poszt behatárolja e hős 'származási helyét', a világirodalmi családfáját illetően meg arra enged következtetni, hogy felmenői között Gogol- és Csehov-hős is található. Méghozzá a prototípusok mintájára, vagyis Basmacskin és Cservjakov53 példájára ő is felnagyítja a maga kisszerű gondját, illetőleg nyelvi balfogását, és e botlás-tévedés feletti tehetetlen kesergés tragikomikusán őt is elemészti. A retrospektív elbeszélésmódból adódóan a régmúlt eseményei betéttörténetté állnak össze, s így szervesülnek a novellába. A groteszk családkrónikaként is olvasható szövegrész, mint tudjuk, a 'szép remények', Ötvösné elképzelése és Árva Lotti ábrándjai megcsúfoltatásával zárul. A családfőt pedig, aki archetípusaihoz foghatóan balga és együgyű, az alakmásoló narrátor komikusán két ízben is elparentálja. Először, éspedig epitomikus bemutatásakor szürke és eseménytelen élettörténetét egyetlenegy mondatban összegzi. E tekervényes közlés, amely a jelentéktelen lény életútját ironikusan magába sűríti, egyben myse en abyme-szerűen az Ötvös Miskáról szóló betéttörténet végkifejletéig előre mutat. Ráadásul e szövegegységben kerül sor az alakmásoló narrátor A köpönyeg 'szétszálazására' is. A vizsgált mondatban, amely a „még azokban az órákban is" hosszadalmas közlésre alludál, immár rájátszik Gogol improvizatív (halmozó, betétszerű) technikájá88