Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Vekerdi László: Közjóra való törekedések (Benkő Samu hetvenöt éves)

vannak felhasználható elemei és az erdélyi népéletben jelenlévő kategóriái, melyek egy humanista módon működő közösségi életben tovább építhetők, csiszolhatok, ez lehetséges." (Uo. 244.)

6 „A toleranciára gondolok, vagy a kompromisszumra való készségre, amely minden társadalmi együttélés alapfeltétele." (Uo. 359.)

7 „Mert nekünk a demokráciát elsősorban helyi vonatkozásaiban kell megteremtenünk. Ehhez pedig fel kell támasztanunk mindazokat az intézményes kereteket, ahol a demokráciát élték. A magyar demokrácia hagyományait fel kell fedeznünk!

Élték eleink a demokráciát faluközösségekben is. Tessék megnézni a székely falutörvényeket Imreh István kiadásában. Tessék megnézni a régi egyházközösségeknek, a kommunitásoknak, a katolikus, református, unitárius egyházközösségeknek, a presbitériumoknak az életét. Tessék megnézni azoknak az iskoláknak a törvényeit, ahol pontosan szabályozva voltak nemcsak a kötelességek, hanem a jogok is. A kisgyermekeknek, a bekerülő gyermekeknek a jogai a nagy diákokkal vagy éppen a tanárokkal szemben. Ezeknek a kis közösségeknek, ezeknek a kis autonómiáknak megvolt a maguk fontossága, szerepe."(Uo. 352.)

8 „Hirtelen egy gyerekkori emlékem jut eszembe. Küküllőszéplakon nőttem föl. Vegyes lakosságú falu volt, református többséggel, de ugyanakkor erős görög katolikus közösséggel. Köztudomású, hogy az ortodox és a görög katolikus román egyházak a régi naptárt használják, így aztán a román és a magyar húsvét nagyon sokszor nem esik egybe. A másik ünnepén azonban senki nem végzett olyan munkát, amellyel megbántotta volna az ünneplőt. Nem mentek például rakott szekérrel végig a falun, a portájuk előtt ugyanúgy megseperték az utcát, mint saját húsvétjukon. Vagyis évszázadok alatt a népi együttélésnek olyan, mondhatnám: parasztian elegáns formája valósult meg, amely erkölcsileg kötelezett mindenkit arra, hogy adja meg a tiszteletet a más ajkú, illetve vallású falubélinek." (Uo. 358.)

9 „A két világháború között a kisebbségi gondolkodásnak két változata volt. Az egyik nemzetállamban gondolkozott, és azt mondta, itt egy hatalmi helyzetből következő határmegállapítás történt, amit egy esetleges határrevízióval meg lehet változtatni, és egy más nemzetállam konstellációjában ugyanott folytatni, ahol abbamaradt.

Volt azonban egy másik elképzelés is. Ebben az utópiában nem a nemzeti konfliktusok voltak a meghatározói a fejlődésnek, hanem az osztálykonfliktusok. Eszerint, ha győz a proletáriá tus, a nemzeti, a nemzetiségi kérdés alárendeltté válik (...)

Mind a két elmélet vagy gondolkodási variáns a múlté. Szükség van valami másra, amely mintegy biztosítja, hogy az emberek továbbra is itt, ezen a földön éljenek. Mert tudomásul kell venni, hogy nincs vége az exodusnak..." (Uo. 348)

10 „És itt az értelmiség feladata. Na nem azzal, hogy prédikál. A retorika nem segít. Ki kell dolgozni az említetteken kívül egy harmadik lehetőséget, amely túlmutat a hagyományos nemzeti állam keretein. Mert nyilvánvalóan soha nem lesz olyan Magyarország, amelynek a határain belül él majd minden magyar. És ugyanolyan naivitás olyan Romániáról ábrándozni, ahol csak románok élnek. Viszont el lehet képzelni egy olyan politikai szerződést, ahol a román és a magyar is egyformán jól érzi magát, nem veszélyeztetik egymás egzisztenciáját, sem gyermekeik jövőjét." (Uo. 349.)

Ez lenne az a Veress Zoltán óhajtotta remény, amiből tán fakadhat kollektív sorsformáló értelem? Remény „arra vonatkozóan, hogy az értelem formálhatja a sorsot, hogy nem cselekszünk hiábavalóan, ha - sem erőnk, sem hatalmunk nem lévén elég a sorsunk alakításához, megszabásához - értelmünkkel mégis igyekszünk rátalálni azokra az utakra- módokra, amelyekkel befolyásolhatjuk, formálhatjuk sorsunkat." (Alkalmak és szavak, 307.)

Veress Zoltán interjú-kérdése a nemzeti és nemzetnevelői sorskérdéseken és gondokon töprengő Benkőnek szól; köszöntőfélében illendő visszatérni a történetíróhoz:

37