Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Tódor János: Melósnovellák

Szóval, sofőrömet olykor csak csellel lehetett a zenés lebujból kirobbantani. Egyszer, amikor végképp megmakacsolta magát, elindultam egyedül, aztán egy perc múlva lélekszakadva rohantam vissza: - Gyere, te marha, lopják az árut! - rángattam ki a táncplaccról.

Józsi szó nélkül hagyta ott partnerét, kirohantunk az Ifához, föltépte a fülkeajtót, és kivette a népnevelőt. Sofőröm a pajszert becézte így. Én ekkor már a kocsi oldalának dőlve röhögtem.

Éjszakánként két zöldségterítő kocsi járta a várost. A másikon (is) meglehetősen furcsa volt a legénység. Uruh és Huru. A százkilencven centis Tóni rakodó és csúzliszájú sofőrje, a beszédes nevű Gizda.

Az egyik reggel, ahogy begurulunk a telepre, Szimat, az öregebbik rendész áll elénk, és orbákol, hogy azonnal menjünk be hozzá. Nyakas Józsiban egy pillanatra hangosan is felmerül, hogy elüssem vagy ne üssem, aztán inkább rádudál, amitől a nyugdíjas zsernyák ijedtében majdnem dob egy hátast.

— Mit akarhat ez a fasz tőlünk? - kérdezi Jóska. Ártatlanabbak vagyunk, mint a ma született bárány. Az utóbbi időben még a némi zsebpénzt fiadzó trükköktől (három zsákból egy negyedik stb.) is megtartóztattuk magunkat, kizárólag az érdekelt bennünket, hogy minél gyorsabban lezavarjuk a műszakot. Nyakas házat épített, én meg egy nyári napközis táborban vállaltam másodállást.

— Több boltos is panaszkodott, hogy hiányosan érkezik az áru - közli velünk Szimat, s már sorolja is, honnan mi tűnt el.

— És mi közünk nekünk ehhez? - vág közbe ingerülten Nyakas.

— Ez mind olyan üzlet, ahol kint van a cucc az utcán. Miért nem bújik bele az egyik konténerbe, akkor tetten érhetné a rablókat - szemtelenkedtem az öreggel.

Ezt azért mondom neki, mert régen észrevettük, hogy figyelnek bennünket. Hol egy Ladával jöttek a nyomunkban, hol meg valamelyik boltnál gubbasztanak egy Trabantban. Röhögtünk rajtuk, de sofőrömnél egyszer elszakadt a cérna. Arra akart rávenni, hogy álljunk oda közvetlenül melléjük, s miközben ő a plató hátulján lévő liften engem meg a konténert engedi le, én, mintegy véletlenül megcsúszva, dönt- sem rá a több száz kilós alumíniumszekrényt a rendészek autójára. Ebbe nem mentem bele, abba a csínybe viszont szíves örömest, hogy a fejükre vizeljünk. Azt vártuk, hogy ez a pofátlanság kihozza őket a sodrukból, felháborodva pattannak majd ki a kocsiból, és ezáltal lelepleződnek. Ám csalódnunk kellett, rendészeink, akik még a három per hármas ügyosztályon sajátították el a személyi követés szabályait, lehugyozva is rendületlenül színlelték az alvást.

Másnap éjjel, amikor az Ikarusz gyár konyhájától jöttünk visszafelé, látjuk ám, hogy a hozzánk tartozó egyik Zöldért-áruda előtt áll Tóniék autója.

— Ezek a rohadékok tőlünk lopnak! - kommentálja Józsi a látottakat, aztán megcélozva őket a reflektorral, feléjük veszi az irányt. Azok éppen a konténer ajtajával bajlódnak, amikor észrevesznek bennünket. A lopott holmit hátrahagyva pattannak a kocsiba, és menekülnek.

Akciófilmeken látható (teher)autós üldözés veszi a kezdetét a kihalt utcákon. Nyakas Józsi, aki alig lát az idegtől, meghajtja az Ifát, mint paraszt a Berváját. Gizdáékat meg a majré űzi, úgyhogy csak közvetlenül a kirendeltség előtt adják föl. Fölkészülve a hirigre, figyelembe véve, hogy Tóni egy primitív húskolosszus, Józsi a

24