Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 12. szám - Fekete J. József: A könyv és a könyv nélküli irodalom

és földrajzi, mint a generációs határokon. Más alapvetések mentén keresik az egyéniségüket, mint a régiek: a technológia és a média a közös nevező. Agymenésük nyelvészek, kultúrant- ropológusok, marketingdroidok aranybányája lehetne, ha ezek a magasan kvalifikált szakemberek még értenék, miről is beszél a monitor előtt szocializálódott digitális nemzedék." A szépirodalom mibenlétének huszonegyedik századi tarthatatlanságát valló, és a nemzett irodalomnak az egységesülő világban várható szerepéről értekező Szegedy-Maszák Mihály a nyelvi egységesülésre hajló irodalom és a nemzeti irodalom közötti közvetítőként természetesen a fordítást emeli ki: „A fordítás létszükséglet - különösen kis nyelvi közösség esetében, amely a világháló korszakában rohamosan egyesülő világgal találja szemben magát. A nagyobb nyelvi közösségeknek több esélyük lehet a hosszú távú fönnmaradásra, mert magukhoz tudnak vonzani írókat más nyelvi közösségekből. Míg a közelmúltig jelentős írók választottak más nyelveket - a flamand Verhaeren és Maeterlinck, a román Tzara, Cioran és Ionesco, az amerikai Julien Green, az orosz-zsidó Sarraute, a szenegáli Senghor, az ír Beckett, a magyar Kristóf Ágota és Almássy Éva például a franciát -, napjainkban legtöbben az angol mellett döntenek, mert így számíthatnak az elképzelhető legnagyobb közönségre. Az egységesülésnek a tömegtájékoztatás a fő mozgatója, mely egyetlen világkultúra látszatát (létezését?) sugallja. A magyar irodalom fordítása azért sürgető feladat, mert az egységesülés előrehaladása akár ki is iktathatja a fordítást, vagy legalábbis szűkítheti az érvényességét. Goethe a jövőben képzelte el a világirodalom létrejövetelét. Ez a jövő bekövetkezhet. Természetesen nem látok előre. Csakis annyit állíthatok: a jelenleg még csak bizonytalan körvonalú, alakuló világirodalmi tudatban a magyar irodalom kevéssé érezteti hatását. Némely kisebb lélekszámú irodalmakról is többet tudnak. A Kalevalát világszerte oktatják, és a skandináv irodalmak számos alkotását állandóan fordítják, illetve előadják. Az intézményesültségben sok piaci tényező munkálkodik, de ettől eltekintve megállapítható, hogy a nem anyanyelvi közönség többnyire fordításban olvas, és magyarból sajnálatosan kevés a jó fordítás." Ha egy nyelv nagyon ismeretlen - tehetnénk hozzá Esterházy Péter gondolatát -, akkor nem látszik rajta, hogy nyelv. A jó fordítások szállhatnak csak szembe azzal a törekvéssel, amely az egyetemes műveltséget az angol nyelvű műveltség kiterjesztésében láttatja, ugyanakkor pedig az is tagadhatatlan, hogy a világhálón létezik egy magyar-vonulat, amely nem kívánja feladni az anyanyelv és a nemzeti irodalom pozícióját. S nem utolsó sorban a hagyományét, a Gutenberg-galaxis papír-központú hagyományáét. Papp Tibor 2001 augusztusában az Új formák, új médiák a magyar irodalomban című összefoglalójának végén keserűen állapította meg, hogy a magyar irodalom és annak a jelenleg érvényes kánonjával szemben, vagy amellett jelentkező új kifejezési formák, verbo-voko-vizuális műteremtések nem vették birtokukba a világhálót: „A magyar irodalom és az internet kapcsolata létezik, de meglehetősen alacsony szintű. Nem lép túl az archiváló szemléleten, ami annyit tesz, hogy interneten speizolják az anyagokat, prózai vagy költői műveket, amit, mint a kolbászt vagy a sonkát bármikor, mennyiségi veszteség nélkül, ki lehet hozni az éléskamrából. Azonban minőségi veszteség lép fel akkor, ha a speizolt irományt a képernyőről akarja valaki elolvasni. Az Internet tudománya a számítógép tudománya, a különbség a kapacitásban keresendő, az elraktározható mennyiségben. Nem helytelenítem, ha a gyors előránthatóság érdekében, arra használ valaki egy számítógépet, hogy leveleit, verseit, regényeit a gép keménylemezén tárolja, feltételezvén, hogy van neki olyan másolata is, ami kevésbé illékony. Ez a speizoló szemlélet a magyar irodalomban, tulajdonképpen a régi rendhez, papírhoz, könyvekhez való ragaszkodás kifejezése."

*

Az alkotói dilemmákat félretéve: a digitális technológiának az irodalom fölé vont hálója beernyőzi a könyvkiadás gazdasági oldalát is. A Massachusetts Institute of Technology munkatársai 1998 júniusában jelentették be az „utolsó könyv" elnevezésű kutatóprogram ered115