Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 12. szám - Veress Miklós: Csodák múltán (vers)

pedig nem látomás vert: valóban volt állatkert. Azután számonkérő faggatás, ápolónő,

talányos diagnózis, talán infúzió is. így lettem ágyba téve, hogy azt álmodjam végre:

még azok is szeretnek, kiknek éltem keresztnek, így a halálról túlnan magam visszahazudtam:

egy percig boldog voltam a fulladásnyi tóban, aztán csak fölriadtam:

Most az vagyok, ki itt van,

vagy nem is én? A másik, ki belőlem hiányzik, ki örök félelemben ott úszik velem szemben?

Élhetek már nyugodtan, mert magamnak maradtam, s miként is hiányoznék annak, aki csak árnyék?

És vár. Csak vár, hogy végül valahogy összebékül két külön lét - mint egy por. Ha találkozunk egykor.