Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 12. szám - Buda Ferenc: Rendkeresés (napló)
„Bemártja a rest az ő kezét a tálba, de már a szájához nem veszi" (Példabeszédek 19:24) Valamint: „A hideg miatt nem szánt a rest, aratni akar majd, de nincs mit" (Példabeszédek 20:4.) Tudtak - s tudnak - valamit ezek a kínaiak. (Meg is van a láttatja.) De azért a Szentírás sem elvetendő. * Sétálgatok a kecskeméti Szentháromság temetőben. Nyáridő, verőfényes, meleg kora délután. Jólesik a nagyra nőtt, kilombosodott akácok, hársfák árnyéka alatt egy negyedórácskát elidőzni, a közeli forgalmas utak lármája itt már morajjá szelídül. Harminc s egynéhány esztendeje évekig laktunk a szomszédságában ennek a temetőnek. Azóta sem igen jártam benne. Legföljebb errefelé. Ide már régóta nem temetkeznek, a sírokat csak nagy ritkán látogatja - ha látogatja - valaki. Mint például én most. Nem messzire a kaputól egy sírkő feliratán akad meg a tekintetem: ID. BUDA ISTVÁN 1862-1926 Családnevem nem túlságosan gyakori lévén, föl-fölkapom a fejem a Buda-neveze- tűek láttán-hallatán. Az itt nyugvó idősb Buda István - aki a holtakor annyiforma idős volt, mint én most: még élve - a temetőhely s a sírkőbe rótt kereszt tanúsága szerint római katolikus família szülötte-halottaként tért meg pihenni a kecskeméti homokba. Az én őseim amott a keleti végeken protestáns hitet vallottak, ha jól tudom: valamennyien. Magam is protestáló fajta maradtam. Szólva is, hallgatagon is. Mindazáltal némán fejet hajtok ismeretlen honfitársam és névrokonom sírja előtt. * A protestálás tárgyköréhez: „Mivel itt minden tiltakozik..." (Nagy László: A város címere - kérem az Olvasót e vers elolvasására.) * A házi veréb (Passer Domesticus) a legjobb szándékkal sem minősíthető a mennyei repesők (idézve: a Müncheni Kódex evangélium-fordításából) legkiválóbbikának. Surrogva-burrogva, neki-nekirugaszkodva gyűr maga mögé alig egy jó iramodásnyi távot, dallamos ének vagy lágy csivitelés helyett fülszaggató csiripolással tudatja hívatlan jelenlétét, tisztességes fészket rakni pedig egyszerűen képtelen. (Viszont - ó, micsoda emberi vonás! - mohó szenvedéllyel törekszik elfoglalni a fecskék mesteri módon s fáradságos türelemmel megalkotott hajlékait, irgalom nélkül elűzvén jogos tulajdonukból a nála minden tekintetben számyalóbb tehetségű madárkákat.) Egyszóval: a repülésben ügyefogyott, fészekrakásban kontár, az énekhez pedig botfülű. 97
