Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 12. szám - Jászberényi Lehel: A folyamat rajza (Tverdota György: József Attila)
pozitívumként, költőnk „korszerűségének" bizonyítékaként tételez). De azt igen, hogy ezekben a kései versekben a szerzői én a szuverén én integritásának elveszítésével birkózik, sőt e versek súlyát igazában ez a harc adja. A küzdelem eredménye persze, változó; a vers hol „visszaesik" egy küzdelem előtti fázisba, hol ez a „válság" nyíltan (ám mindenkor költőileg alakítóban) manifesztálódik. A lényeg: a költő immár határhelyzetben alkot, s ez a határhelyzet nem pusztán életrajzi tény, hanem egyben költészettörténeti is. Nem hiszem, hogy az irodalmi értelmezés - bármiféle recepdóesztétika jegyében - azonos lehetne az értelmezői önkénnyel; nem szabadon értelmezünk, az értelmezést mindig köti az értelmezendő. Azt sem hiszem azonban, hogy létezhet végső, már megfellebbezhetetlen értelmezés. Ám az önkény és a végleges és végletes zártság között van egy olyan sáv, amely - ha egyszer eljutottunk hozzá - tartósan fönnmarad, mert valami alapvetőt mond ki a műről. Az a módszer, a poétikai filológiának József Attilára szabott változata, amelyet Tverdota mára kifejlesztett magának, s amely alapvetően szintetizáló jellegű, minden elkerülhetetlen hibája ellenére termékeny módszernek bizonyult. Tverdota György könyvének dicsérete, hogy a József Attila-életműről egy olyan sűrű szövésű, poétikai adatokban és fölismerésekben gazdag értelmezést mutat föl, amely - ha valóban József Attila költészetéről (s nem valamely elmélet önkényes illusztrálásáról) van szó - akkor is megkerülhetetlen és akceptálandó, ha egy, a Tverdotáétól különböző nézőpontból értelmezzük az életművet. Tverdota könyve, komoly, masszív eredményei révén, tartósan a József Attila-kutatás törzsállományába tartozik. S egyáltalán nem lényegtelen, hogy az alkalmazott módszerben további jelentékeny fölismerések lehetősége rejlik. Jászberényi Lehel József Attila-összeállításunkat Lengyel András szerkesztette 90
