Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 12. szám - Tverdota György: Holt vidék
körív vagy körszelet középpontját a tanya képezi. De a nyelvi forma: a „körülötte körbe" ugyanolyan szótőismétléses, tautologikus, mint a „lapos lapály" volt. A kompozíció tér- szerkezete tehát két tautológia körül alakul ki. Az egyik a laposságot emeli ki: „lapos lapály", a másik pedig a körszerűséget: „körülötte körbe fordul". A „lapos lapály" jelzős szerkezethez fűzött, utána vetett jelző: „kerek", összeköti a két térorientációt, a vertikálisét és a horizontálisét. A felsorolt részletek egy irányba mutatnak: igazolják azt a föltevésünket, hogy a vers nem elsősorban mint a valóság tükrözése, nem mint egy téli táj élmény elmesélése érdekes, pontosabban sem ez, sem az nem meríti ki, hanem a nyelvi megalkotottság révén ragadja meg a figyelmünket. Érdemes ezen a nyomvonalon továbbhaladva egyéb formaképző műveleteket is felfedezni. Ha eddig tautológiáról szóltunk, akkor érdemes felfigyelni egy oxymoronra is. A csend megidézése két ízben is zajjal történik: „Sűrű csönd ropog" - olvassuk az első szakaszban, majd a homály minősítése: „csendes" után a második szakaszban a „hallhatón" és a „kotyog" szavak következnek. Ez is beleilleszkedik a provokatív szószaporítások sorába, amennyiben a Külvárosi éjből idézett takarékos megoldással, a csöndnek a „Csönd." mondatszóval történő érzékeltetésével vetjük össze. A devianciák sorát, amelyek révén a nyelvi megalkotottság felhívja magára a figyelmet, két enjambement említésével folytatom. Az első az első strófa három sorát kapcsolja össze. A „magas"-ról mondtuk, hogy jelző, amely mellől hiányzik a jelzett szava. Utána pont következik, lezárul a mondat. Ebbe belenyugszunk. A „magas" azonban a következő sor rímhívója. A felelő rím: „havas". Vele nem fejeződik be a mondat, várakozásunk ellenére itt olyan jelzőről van szó, amelyet jelzett szó követ, a strófazáró csonka sorban: „mezőben". A csonka sor éppen mert magában áll, minden szakaszban nyomatékot kap, formai csattanója az adott strófának. Ez különösen kiélezi az enjambement-t: „havas / mezőben". A másik enjambement az utolsó előtti strófa végén olvasható. Az „imá"-ra rímelő mozaikrím: „ím a" második szava egy névelő, amelyet a költő külön választ a záró csonka sorban olvasható szavától. Az ilyen átlépés, amely a névelőt és a nevet választja külön sorba, különösen élesnek számít. Élességét tovább élezi, hogy mozaikrím, és hogy a zárósor csonka. Ha már itt tartunk, megemlítem azt a tényt, hogy az „ima" szó a várakozástól eltérően nem kap névelőt. De a verset nemcsak a devianciák, hanem a szabályosságok is éltetik. Tudjuk jól, ritmusa nagyon is feszes. Imént idéztük Vizi Albertet, aki szerint a Káka tövén költ a ruca... dallamára íródott. Káka tövén költ a ruca, Jó földben terem a búza. De ahol a szép lány terem, Azt a helyet nem ismerem, Nem lelem. Kidőlt a fa mandulástól, Elválok én a rózsámtól. Úgy elválok én szegénytől, Mint ősszel fa levelétől Elválik. A ritmus egyébként Petőfi Falu végén kurta kocsmájára is hasonlít, kivéve a záró csonka sor hiányát. A szabályosságok közül csak egy-két példára mutatok itt rá. Az egyik legszembeötlőbb a második strófa első két sorának a szerkezeti és hangzásbeli egybevágósága. Nemcsak a sorvégek rímelnek, tehát a „csendes" és a „rendes", hanem a sorközép jelzett 71
