Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 12. szám - Szőke György: „Egy töredék alakulása”

A tárgyaknak, dolgoknak, alakoknak csupán kontúrja, bizonytalan bizonyosságú árnyéka látszik (az árnyékok kinyúlanak; A fűben gyepként sarjad a sötét; A homály pamutlombjai ingnak): elkezdődik (Tóth Árpádot idézhetjük) a dolgok esti lélekvándorlása.

A szürkület - mint megannyi motívuma a József Attila-verseknek - többfelé kapcsolódik, mondhatni, többszörös „vegyértékű": rokonit, közelít egymáshoz több képet, mozzanatot. A szürkülethez, a szürkéhez kötődik következetesen a mama megidézett képe (szürke haja lebben az égen /Mama/; Az őszi eső szürke kontya /Anya). Miként az árnyék képe is az anyához kötődik (s mindent elrontsz, te árnyék, - a Kései sírafóban).

Töredékünkben, annak első változatában a szürkület valamire - vagy valakire - utal, aki - vagy ami - elindul lassan hűs szárnyakkal:

Az árnyékból elindul lassan hűs szárnyakkal a szürkület.

Megszemélyesítés - mondhatnánk a leíró stilisztika kategóriájába szorítva. (József Attilánál nehezen boldogulnánk a barkochbaszerű rákérdezéssel: számos esetben nemigen tudnánk elkülöníteni a tárgyat a személytől, illetve a fogalomtól.)

A következő változatban már egyértelműbben jelenik meg a szürkületben rejlő 'valaki', illetve 'valami' : valamilyenné (talán madárrajszerűvé) alakul:

Az árnyékból elindul lassan csapatosan a szürkület.

Majd a kép tovább tisztul, alakul: az árnyék árnyakká oszlik, változik. A szürkület mögül fölsejlik a (madár)anya képe is:

Az árnyakból - csipogva - fiókáit összegyűjti a szürkület.

Míg végül, az utolsó (vagyis a végleges) változatban egyértelművé válik, az anya és a szürkület a korábbi variánsokban inkább csak sejtetett egymásra találása, azonossága:

A csipogó árnyakból fiókáit összegyűjti a szürkület.

Nem maguk - a költőre igencsak jellemző, bensőjéhez közel álló - motívumok okán szeretem ezt a kis töredéket. Sokkalta inkább összefüggéseik, változásaik dinamikájáért: a költői kép alakulása rejtett folyamatának felszínre hozásáért, megvilágításáért.

„Ahol a szó mindennapi értelmében vett realitás véget ér a költészetben - írja Szerb Antal -, ott valami más, valami fontosabb kezdődik. József Attila eltolja a világ kulisszáit, és a réseken beáramlik a titok (...) Ez a költészet."

57