Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 12. szám - Valachi Anna: „Elejtem képzelt fegyverem” (Móricz Zsigmond és József Attila)
akadt, aki lediktálja neki a kész novellát. Móricz a költő elbeszélésében az életösztön bravúrjait csodálhatta - ezért szólalt meg a kisfiú irodalmi alakmása az édes-bús tündéri realista karácsonyi történetben Csibe hangján. Ugyanakkor az önmagához abszolút őszinte, naplóíró Móricz a „mélyinterjú" másnapjának estéjén felismerhetően a költő különös életútjáról - az alacsony sorból magasba törő József Jolánról és családjáról, valamint Csibe sorslehetőségeiről - tűnődött: „Ma rájöttem, hogy a proletariátusból csak két segítség emelhet fel: a genitáliák és a genie (sic!) - írta. - Ha egy proli lány férjhez megy, egy proli családot visz magával. Annak a bizonyos magasabb társadalmi rétegben levő férfinak az archimedesi csiga szerepét kell játszania: az ö segítségével felvontatja magát egy egész csoport. A szülők, a testvérek, a rokonok s az ismerősök [... ] A Csibe regényének is csak az lehet a vége, hogy a lány nemi kivirulása az egész frekvenciát kiemeli a sárból. Sokáig az volt a problémám, hogy a lány lehúzza maga mellé, a saját színvonalára a fiút, de ez nonsens (sic!). A lány nem marad meg a mélyben: nem azért ad neki az isten egy előkelő fiút, hogy ő azt tönkretegye, hanem azért, hogy ő annak a segítségével női magasságokba emelkedjen. "41 A házassági válsággal küzdő Móricz, önnön pszichoterapeutájaként, mélylélektani alapossággal, a freudi fogalmakat metaforizálva elemezte magát. „Mintha valóban volna egy belső én, amelyet nem lehet becsapni. Nem hagyja magát. Neki megvan a maga véleménye a dologról, s attól nem tágít. I... ] A nappal énje, mondjuk az EN és az éjjeli én, mondjuk a MELYEN (a tudatalatti én) nem vitatkoznak egymással. Mind a kettő végzi a maga munkáját. Az ÉN persze magyaráz és igazol és dönt, a MELYENnek erre nincs módja: ez az őszintébb, ez csak működik s retteg. "42 Mindazonáltal 1936 őszén Móricznak sem oka, sem késztetése nem volt arra, hogy a költő megrázó élménybeszámolója alapján szenvedéstörténetet írjon. Annál is kevésbé, hiszen nyolc évvel korábban maga az „éhségek hetyke poétája" is kérkedve, szinte dicsekedve számolt be ifjúkori hányattatásairól a vele készült interjúkban.43 Csak József Attila halála után tudatosodhatott Móriczban, hogy tévesen hangszerelte novellájában a költő egykori vallomását. Kései felismerését tükrözi az emlékcikkben kifejeződő nyelvzavar, melyet Balassa Péter a szöveg eklektikus jellege és „stiláris gikszerei" alapján azonosított.44 Feleselés - versben és prózában József Attilában is mély nyomot hagyhatott a Móricz előtti föltárulkozás élménye. Irgalom című versének45 több motívuma arra utal, hogy a bűntudatos költőt erősen foglalkoztatta et- tejük kapcsolata. „Móricznak mindvégig igaza van ellenfeleivel szemben, és támadói ellen védem is" - írta 1931 márciusában A Toliban. „Mit oltalmaztunk, nincs jelen, / azt most már támadóink védik. / Elejtem képzelt fegyverem, / mit kovácsoltam harminc évig" - variálta az Irgalom harmadik versszakában az öt és fél évvel korábbi prózai formulát, mintegy megelőlegezve A Dunánál kollektív tanulságot sugalló zárósorait: „A harcot, melyet őseink vívtak, / békévé oldja az emlékezés". Az író föltehetően rendezte magában „közös dolgaikat" - erre utal a József Attila művei iránt föltámadt érdeklődése. Vészi Endre 1936-37 fordulójáról a következő élményét jegyezte föl: „Autóbuszon jöttem Visegrádról. [... ] Leányfalun Móricz Zsigmond szállt fel. Vastag kabát, komoly kalap, némi méltósággal, s az arc tömör melegsége: a szépen rajzolt húsos áll, a kitüremkedő haj, a bajusz ágas nyugalma. Amint leült, táskájából könyvet vett elő, franciásan keskeny, elegáns kötetet, és olvasni kezdett. A Lukács fürdőig föl sem nézett belőle. A tördelés sötét foltjaiból, a karcsú oszlopokból látni lehetett, verset olvas. Komolyan, elmerülten, mint egy regényt, mint egy jelentést, mint egy levelet, amit neki címeztek. Fejét körülfogta a pillanat csöndje, akár egy embléma kerete. S amikor egyszer, talán szemét pihentetve, kis időre eltartotta magától a könyvet, látható lett a fedél. Nagyon fáj. József Attiláé. A nemesen szép Cserépfalvi kiadás."46 E kötet 43. oldalán olvashatta Móricz az Irgalom című verset is, melyben hajdani kritikusa egy avatatlanok előtt láthatatlan gondolatrím révén igyekezett jóvátenni egykori ironizáló sorait, miszerint „Móricz... nem olvas újságot. Nem bír újságot olvasni." A lírai ellentételezés, a 43
