Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 12. szám - Valachi Anna: „Elejtem képzelt fegyverem” (Móricz Zsigmond és József Attila)
Valachi Anna „Elejtem képzelt fegyverem" Móricz Zsigmond és József Attila „Soha reménytelenebb szemeket, mint József Attiláé volt, most egy éve. Telefonon (sic!) hívott, szeretne velem beszélni. Váratlan volt, hogy rám gondol s úgy tűnt fel, mintha régen nagyon közel volnánk s valami gát tartott távol, ketten, valakik valahogyan egymásra utaltak s nem érintkezhetők. Közös atmoszféra s kozmikus távolság. Folyton élnek számomra lelkek, kikkel lehetetlen egybcgyűlni s mégis együvé tartozunk, egy bandába, egy irodalmi társaságba, egy szellemi közösségbe, s ezek a legdrágábbak, fizikai akadályok miatt sem egymással, sem velem nem akadnak össze: folyók csak a tengerben találkoznak, ahol már megszűnnek létezni s ott egybekavarodva felsóhajtanak: akkor kellett voltul, egynemű, egycélú, idefutók s mégis csak a cél előtt identikusokZ'1 Móricz Zsigmond írta e megrendült-fölkavaró sorokat néhány héttel József Attila halála után a Szép Szó 1938. január-februári emlékszámában. A kikerülhetetlen sors hatalmát érzékeltető „kései siratóhoz" panaszos, vallomásos címek tartoztak: Nagyon fáj. Az egyetlen teher az élet. József Attila emlékeztet magamra. Önvád és lelkifurdalás gyötörte a kortársakat a költő tragédiája óta. Móricz a jóvátehetetlenül elszalasztott lehetőségek miatt szenvedett, amiért túl későn ismerte föl lelki rokonát a költőben. Kettejük kapcsolata ugyanis nem nélkülözte a konfliktusokat. Itt a nyilam, kibe lőjem? József Attila az Előőrs munkatársaként a húszas-harmincas évek fordulóján sorra megbántotta kora irodalmi tekintélyeit. Az ifjú költőt - apakomplexusból, rivalizálási kényszerből fakadó - „itt a nyilam, kibe lőjem" jellegű, polgárpukkasztó indulat hevítette. Sokáig úgy tűnt, hogy Móricz kimaradhat a bálványdöntögető akcióból, hiszen 1931-ig kizárólag pozitív hivatkozási alapként bukkant fel a neve József Attila írásaiban. Még az 1929-30 körül publikált, vitriolos hangú kritikákban ő az etalon.2 A nagyrabecsülés mértékére a költő leghírhedtebb írásműve, a Babits-ellenes pamflet alapján következtethetünk.3 Az önmagát „költészettudósnak" nevező József Attila itt Baudelaire, Villon, Rodin és Shakespeare mellett (!) tüntette föl Móricz Zsigmond nevét, annak szemléltetésére, hogy a széptan híveinek felfogásával ellentétben az igazi művész a köznapi szemlélet számára rút témából is képes „tökéletes művet" alkotni.4 A kimondott és leírt szó teremtő erejében hívő költő - fölidézve a számára fontos „tárgyak", esetünkben a megnevezett mesterek „lelkét" - az egyetemes művészet legnagyobb alakjaival együtt emlegetve Móriczot, világirodalmi rangra emelte írásművészetét. Ám a Babitsot gyalázó szövegkörnyezetben mindez úgy hat, mintha a kritikus kijátszaná egymás ellen a Nyugat két szerkesztőjét. Az író és a költő későbbi kapcsolatát is sajátos kettősség jellemzi. 37
