Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 12. szám - Szigeti Lajos Sándor: Öntudatos kamaszvágyak (József Attila két ifjúkori versének kontextusa)

noki bosszú koponyámba üti fekete zászlaját« - József Attilánál: »...s dermedt, havas csúcsán 'Ember'-t úvöltvén / egy őrült lélek máglyákat keres!«)" (Szabolcsi, 367). Magam kevésbé tartom fontosnak, de Szabolcsi Miklós annak is megpróbált utána nyomozni, miért asszonyt emleget a fiatal költő, s úgy véli, hogy 1923 végén volt egy szerelmi kalandja, mégpedig asszonnyal, s ennek az élménynek az emléke tér vissza még a késő tavaszi versekben, a Caca-szerelem teljében is. Értelmezésem szerint az asszony motívuma lehet minden valós élményt nélkülöző is, egyszerű Ady-átvétel is, vágyképzet, mely asszonyra lelni óhajtásban nyilvánul meg, ezt bizonyítja a valamivel később írt Asszonyvárás asszonyszobor mellett: „Asszonyra várok, aki vággyal telve / Most szép, forró kezével / Hajamba túrna s nagyon megölelne." E verset - szemben az Önarckép cíművel - már fölvette Nem én kiáltok című kötetébe.

Fölvette kötetbe a másik, a Csönd 1924. januári számában közölt versét is, a Komor búcsúzást is, amelyet előbb szintén ma ismert formájában és ma ismert címével - Igaz, őszinte búcsú - adok meg először (a kötetben ugyanis már így jelent meg):

Bús fejetekbe űzve jöttem. Mennykövek civódtak fölöttem.

Láttam két nagy szemet, bogárzót;

A szép leánynak szóltam pár szót.

Tán szóltam néki. Meg sem bántam. Én sóira semmit meg nem bántam.

Nincs tartozásom: Mind adó volt, Mellyel a világ hódolt.

Abból se maradt semmi másnap.

S panasz se kell, azt adja másnak!

Hogy panaszkodtam néha mégis: Hát szennyes néha még az ég is!

Átéltem már tizennyolc évet S láttam, mit ér az emberélet.

Nem tartlwt mások akaratja,

Én elmegyek, ha kedvem tartja.

Szeretsz? ne menjek?... Vérre lestél, Ó, kínban gyönyörködő testvér!

E versben is ott lüktet Ady, mégpedig a Ki látott engem? magatartása, és természetesen ott érezhető Juhász Gyula jellegzetes kétsorosainak (Gazdag szegénység, Lázár az égbe) hatása is. De emlékeztet a költői magatartásforma Ady A Sátán kevélye című versének énképére is, amely tehát nem csak formájában, de antinomikusságában is előképnek tekinthető: „Életét végig gőgben élje / A Sátánnak fölkent kevélye. // [...] Sohse legyen asszony bolondja / S ha él-hal érte, meg ne mondja." S itt is rálelhetünk Baudelaire és Nietzsche nyo29