Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Nemes Ilona: Arisztodemokraták (Gróf Révay József: Mások megértéséről; Kisnemesek Tajnán)
Nemes Ilona Arisztodemokraták Gróf Révay József: Mások megértéséről; Kisnemesek Tajnán Arisztokratának születik az ember, demokratává lesz - ha lesz. Ily módon az arisztodemokrata lehet antinómia (azaz feloldhatatlan ellentmondás), de lehet paradoxon (látszólag feloldhatatlan ellentmondás) is. Ha antinómiákban gondolkodunk - feloldatlan feszültségtől szenvedünk. Ha paradoxonban: ellentmondások feloldásán gondolkodunk, sőt dolgozunk. Miért érdemes ezzel foglalkozni? Egyrészt azért, mert a szenvedés nem kellemes - ám megszokható. Másrészt azért, mert a problémák végiggondolása, „megdolgozása" fontos - de sokáig mellőzhető. És főként azért, mert léteznek arisztodemokraták. Adódik a kérdés: miképpen lehetségesek? A fentiekből adódhat válasz is: többféleképpen. Például úgy, ahogy (gróf) Révay József életműve létezik. (A grófi címre figyeljünk, de tegyük zárójelbe. Nehogy alulmúljuk a XIX. század eleji olvasói csúcstechnikát, amely szerint a művészet és tudomány köztársaságában csak a tehetség és műveltség számít.) Miképpen létezik Révay József életműve? Számunkravalóan természetesen úgy, ahogy olvassuk. Feltehetően magánvalóan is létezik valamiképp, ezt azonban - lévén olvasók - soha nem fogjuk megtudni. E közbevetést nem csupán azért tettük, hogy ráhangolódjunk Révay kantiánus ihletésű írásaira, hanem azért is, hogy felhívjuk a figyelmet egy kétségtelen tényre: a műveket írók és olvasók együtt alkotják. Kevésbé barátságos megfogalmazásban: az írás ki van szolgáltatva olvasójának. Ez nem jelent okvetlenül antinómiát (író és olvasó feloldhatatlan ellentmondását) jelezhet paradoxont is. (Ugyanazt látszólag feloldhatatlan változatban.) Fentebbi állításunk mindaddig hipotézis marad, amíg nem bizonyítjuk, vagy nem illusztráljuk legalább. A bizonyítás hosszabb és részletezőbb eljárás, ezért műfaji-terjedelmi okokból maradjunk az illusztrációnál. Olvassuk Révay József írásait először antinómiaként, később paradoxonként. Szerencsére a könyvben magasan képzett olvasóval is találkozunk az előszóíró Perecz László filozófus személyében. O főként antinómiákért olvas, elmenve az effajta olvasás végső határáig, az ellentmondások feloldásának hiányérzetéig. Kövessük olvasásmódját. Előszava szerint Révaynak már az életrajza antinómiát rejt. „Előkelő, jómódú, tehetséges, sikeres. Élsportoló, többféle sportot is űz, gyephokicsapatával nemzetközi mérkőzések résztvevője. Festőművész, kiállító alkotó (...) filozófiai művei mellett publicisztikai, történeti, szociológiai munkákat ír." Ezzel együtt: „Tévednénk, ha kiegyensúlyozott, harmonikus személyiségnek és a tudományos diszciplínákat könnyedén váltogató zseninek gondolnánk. Valójában inkább öngyötrő, tragikus alkat. Nyughatatlan, kereső szellem, aki többre becsüli a kérdést a válasznál, a problémát a megoldásnál, a nyitott elméletet a lezárt szisztémánál." íme az első antinómia: ragyogó külső-belső lehetőségek és adottságok, kontra öngyötrő alkat és életmód. Hasonló technikával kibontható a többi feloldhatatlan ellentmondás is. Szembekerül - az olvasóban és némiképp az életműben is - a filozófia mint „katedratevékenység" egyfelől, mint életproblémák megoldási kísérlete másfelől. így jutunk el az előszóíróval együtt Révay doktori disszertációjáig, melynek címe (A megismerés antinómiája Kantnál) sokszoros antinómizálás lehetőségét jelzi. Az olvasásban valóban tovább halmozódnak a feloldhatatlan ellentmondások, amennyiben Révay egy antinómiacentrikus filozófia autentikus olvasójaként jelenik meg. A feloldhatatlan feszültség fokozása sokáig folytatható. Lehet például (az előszó él is a lehetőséggel) Révay vitacikkeiben pusztán a partnerek kibékíthetetlen ellentétét látni, legyen szó sportról, a nők helyzetéről vagy a kapitalista embertípust felváltó új emberről. 117
