Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 11. szám - Lőrinczy Huba: Az inkvizítor és az eretnek (Márai Sándor: erősítő)

talmaz - kielégületlenül hagy bennünket, részint pontatlanságai, részint hiányosságai okán. Számunkra sem kétséges, hogy az erősítő kivételes nyelvi remeklés, oly mű, amelynek méltó és tüzetes stilisztikai elemzése külön tanulmányba kívánkoznék. Nem kétséges az sem, hogy a szöveg - a tökéletes korhűség látszatát keltve - mesteri utánzata a jóságos és kenetteljes egyházi beszédmodornak. A regény nyelve különleges szövedék: egyszersmind archaikus és népies, szenteskedő és profán, (ál)naiv és eszes, szentenciózus és papi módon terjengős. Szatírának, persziflázsnak viszont csakis Márai szándékai felől nézvést minősíthetjük az erősítőt, jellegadó stílussajátosságai alapján semmiképp. A Németh G. Bélától is regisztrált, mindvégig „jámbor hang" ugyanis kizárja a szatírát, lévén annak legfőbb jellemzője a gyilkos, maró gúny, tehát a szarkazmus. Ilyesmiről itt szó sincs, annál inkább arról, hogy a megtévesztésig hitelesen utánzóit szerzetesi beszéd önmaga paródiájává válik. A keserű és dühödt gúny hiánya miatt persziflázs sem lehet ez a regény, legföljebb az ájtatos, (ál)együgyű gondolkodás és hangnem kitűnő - már-már karikatúrába hajló - imitációja. Nézetünk szerint az erősítő egyértelműen a groteszk kategóriájába tartozik. Ennek az esztétikai minőségnek „... jellemzője a teljesen össze nem illő elemek bizarr társítása, amellyel részint komikus, részint borzongató hatást kelt. (...) Indíttatását tekintve a komikum körébe tartozik; lényegileg minden formáját közös komikus hiba, a képzavar, tágabb értelemben a fogalmilag vagy képileg diszparát elemek társítása határozza meg. (...) A groteszkben (...) a komikus hiba centrális erejű és értékű. (...) a képzavar időtlenné emelődik, s (...) mindig világszemléletet fejez ki."30 Márai eme regényének centrális erejű és értékű komikus hibája, képzavara a főhős felfogásából következik: a narrátor - az egyedül üdvözítő eszme nevében és jegyében - magától értetődőnek, helyesnek, sőt: kívánatosnak tartja az eretnekek üldözését, rettenetes megkínzását és elevenen elégettetését, számára mindez irgalmas és humánus cselekedet. Ez a szemlélet magyarázza a szövegben a diszparát elemek társítását, ez magyarázza, hogy a nyelvi kifejezésmód ellenállhatatlanul nevetséges és félelmetes egyszerre. Csupán néhány mondatot citálhatunk bizonyságul. A római cirkuszban (a Colosseumban) „... a keresztényeket gyilkolták a pogányok vademberek módjára, vadállatok segítségével, nem olyan emberségesen, mint mostanában, amikor már a keresztények gyilkolják a keresztényeket" (10.). Az „Egyház (...) végtelen irgalmassággal az eretnek érdekében is cselekszik, akinek (...) Teste megsül itt a földön, de ez csak múló, rövid ideig tartó kényelmetlenség. A földi büntetés elszenvedése után a megtisztult eretnek lelke egyenesen a mennybe száll!" (26.) „Valerio Marliano, a nápolyi, nem sietett a vesztőhelyre: mindenféle ügyeskedéssel halogatta a pillanatot és ez az ódzkodás szomorú, elkedvetlenítő látvány volt" (40^1.). „Úgy láttam, a Santo Ufficio római börtöneiben a lefolytatott pervitel után a legtöbb eretnek már nem volt járóképes. Ritka volt, aki tortúra és ítélethirdetés után még rugalmas léptekkel, saját lábán tudott belépni a siralomházba... " (64.). „Megesett, hogy az izmos legények kénytelenek voltak kemény markolással emelni fel a hordágyról az elítéltet - két oldalról hóna alá nyúltak, így emelték és vitték a máglyára, mintegy lebegtetve, ahogy az angyalok viszik a prófétákat. Mert akadt olyan satnya testalkatú és egyensúlytalan lelki berendezésű elítélt is, aki ezekben az utolsó pillanatokban már nem tudott járni" (65.). „... csak ritkán esett meg, hogy az eretnek, aki a kihallgatás és ítélet után kilép az Inkvizíció helyiségeiből, testes állapotban vagy éppen pocakosán halad a máglya felé" (93-94.). „Amíg a sürgölődő, türelmetlen piaci népség közepette a máglyagyújtásra vártam, arra kellett gondolnom, milyen áldás a kereszténység, amely ilyen szelídségre hangolta át a vad emberi indulatokat! Hiszen most már nyoma sincs Rómában olyan jeleneteknek, amelyek itt

74