Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 11. szám - Lőrinczy Huba: Az inkvizítor és az eretnek (Márai Sándor: erősítő)

fását, az eldobott barátcsuha helyett az írástudó jelmezét öltötte magára, s oly nyomdá­ban végez munkát, amely a szakadár tanokat terjesztő műveket is készséggel megjelen­teti (7., 163., 177.). S a továbbra is mélyen elítélt eretneki eszmék egyike-másika az ő gondolkodásába is beszivárog. Nem helyesli, hogy valaki mindenáron szentté óhajt vál­ni (8.), „meglepetéssel észlel"-i, hogy - akár a kálvinistáknak - neki „sem sürgős a meg- halás" (172.), a genfiek fennen kárhoztatott haszonelvű szemlélete (162., 163-164., 166., 168-172.) nem hagyja érintetlen őt sem (8., 177.), hiszi és vallja noha, „... a Teremtés tö­kéletes, és a Teremtő saját képére teremtette az embert", mégis kétkedik „... abban, úgy sikerült-e az ember, ahogy a Teremtő akarta" (175.), s nem átallja leírni, hogy a fuvaros, kivel Ávilába küldi jelentését, „... eretnek, de tisztességes ember" (7.). Új nézeteinek egyikétől maga is megriad: „ Most már gondolok néha arra is, hogy a szabadságban min­den embernek - jó kereszténynek és gonosz pogánynak - egyedül kell megtalálni a pontos szót - azt az egyet, amiben Valóság az Igazság, mint az Ostyában az Úr teste. Antikor ezt írom, körmömre lehelek, mert reszketnek ujjaim a hidegtől - és talán nem csak a hidegtől" (174. - A magunk kiemelései!). Folytathatnék, ám ennyi alighanem elég. A jelentés egészében éppúgy kimeríti az eretnekség fogalmát, mint egyes passzusaiban - tömlöc, tortúra, máglya járna érette vagy elkárhozás. Nem véletlenül írja a volt szerzetes, amidőn sze­retteire gondol: „... bizonyossággal tudom, hogy ebben a földi életben már nem lesz ér­kezésem találkozni velük. Lehetséges, hogy a túlvilágon látjuk egymást, de ez nem egé­szen biztos" (8.). Ha „mindössze" ez volna az erősítő, egy lélek magára ébredésének históriája, Márai érdemei akkor sem csekélyek. Ámde a regény valójában történelmi parabola, s benne az imaginárius mivoltában is páratlan tárgyismerettel és érzékletességgel újrateremtett XVI. század - mottónk is erre utalt - folyvást a XX. század előképe, megfelelője, „szem­léltető ábrája". Téved Szegedy-Maszák Mihály, amikor úgy véli, hogy a két kor párhu­zama s ebből következően a história állandó ismétlődésének, körforgásának ideája csu­pán az erősítőhöz fűzött Jegyzetekből lesz nyilvánvalóvá.21 Az analógia s vele együtt az örök visszatérés elve a mű teljes szövegében érvényesül, elannyira, hogy Rónay László már „pedagogikus célzat"-ot emleget, s épp azért találja - a Rómában történt valami című könyvhöz képest - „kevésbé meggyőződnek ezt a regényt, mert szerinte „... az író le­leplező szándéka többnyire egyértelmű, a főszereplő cselekvését korlátozza az előadó prekoncepciója (az előadóé? - de lúszen a hős és a narrátor egyazon fiktív személy!: L. H.): a szent inkvizíció és a 20. század diktatúráinak intézkedései közötti párhuzam bemutatása".22 (Közbevetőleg: bővebb kifejtés, dokumentáció híján talány számunkra, miként és miben „korlátozza" a szerzetes „cselekvését" a „prekoncepció".) Eme véleke­dést is bajosan oszthatnók, ugyanis az adódik belőle, hogy Márai visszaélt a téma kínál­ta lehetőséggel, s jószerével áttételek nélküli tanmesét írt, amelyben csaknem minden túlontúl transzparens; az egyik kor puszta ürügy arra, hogy a másikról beszélhessen, s a 16. század funkciója nem több, mint hogy a 20. század tükre, illusztrációja legyen. A do­log azonban jóval bonyolultabbnak tetszik ennél. A regényszövegre alapozott meggyő­ződésünk szerint Márai mindkét korról szólani akart, mégpedig úgy, hogy a múlt - bur­koltan - a „jelenre" is vonatkozzék. Fölismervén, hogy a 16. századi inkvizíció és a 20. századi totalitárius diktatúrák teóriái és gyakorlata közt mennyi hasonlóság akad, azon fényeiben és jellemzőiben igyekezett rekonstruálni az előbbi időszakot, amelyekben az utóbbi is magára ismerhetett. S cselekedte ezt az erősítő legnagyobb részében roppant fi­noman, egyenletesen magas művészi színvonalon, óvakodva a direkt célzásoktól, meg­feleltetésektől és a bántó anakronizmusoktól. (A korhűség kedvéért Márai még oly ap­69

Next

/
Thumbnails
Contents