Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Legenda Mándy Ivánról

alakult. Őt megismernem többet jelentett, mint egyetlen embert megismerni. A környezetét kellett megismernem, nem utolsó sorban a családi környezetét és a gyerekkorát. Az ő személyét és az ő írásait meggyőződésem szerint elsősorban ebből kell megérteni.

Elvált szülők gyermeke volt, külön élő szülőké, az apa, hogy finoman fejezzem ki magam, életművész volt, amire Ivánnak semmi képessége nem adatott, és ez rányomta a bélyegét. Laktak ötödrendű kis szállodákban, ahol nem tudták fizetni a szállodabért, és Iván rettegve várta, hogy mikor jön el az apja és mikor menti ki onnan. Az egész gyerekkora ebben a rettegésben telt el. Aztán, amikor fölcseperedett, akkor az életművész apának más tulajdonságai kerekedtek felül. Már kamaszkorában fordult elő, hogy azt mondta Ivánnak és az elvált feleségének, Iván anyjának, hogy vettem egy telket nektek, most folyik az építkezés. És telt múlt az idő, egy szép napon azt mondták, hát már megnézzük, hogy apád mit építtetett azon a telken. S kimentek oda, s találtak egy üres grundot, amelyen egy kecske legelészett. Ez az ő személyiségét megnyomta, mindig egy kicsit az elveszettek szeméből nézte a világot, az embereket, és ami ezen túl volt, azt kritikával, szatirikus indulattal, iróniával, meglehet, hogy ezért értettük meg egymást.

Domokos Mátyás: Majdnem úgy kezdhetem én is, mint Vidor Miklós, Mándy Iván volt az első eleven prózaíró, akit személyesen megismerhettem, itt a Rádió közelében, a volt Darling eszpresszóban, ahova fiatal egyetemistaként járogattunk. Lator László barátommal együtt abban a kitüntetésben részesültünk, hogy 1948. szeptember elején meghívott bennünket a Teleki téri lakásba. A lakást leírni már nem tudom, impresszionista foltokban emlékszem rá, kispolgári lakás volt, nagy horgolt csipketerítő az asztalon, ott ült az asztalnál hallgatagon Iván édesanyja, és később beállított az öreg, vagyis Iván apja, akit ő a novelláiban öregként emleget, és tartott nekünk egy fergeteges előadást arról, hogy annak idején hogyan fogadták ők az akkori fiatalokat. Fiatalok alatt értendő például Ady Endre, akivel kapcsolatban ő kapott egy megbízást: én már elfelejtettem, ki volt az a szerkesztő, aki megbízta, hogy „Gyulám, vágd le a Vér és arany-1!" És akkor két hétig az egész város lélegzetvisszafojtva figyelte, hogy vajon „Gyulám" levágja-e a Vér és aranyt, de aztán „megkegyelmeztem neki," mondotta atyaian az Öreg.

Iván ott ült mellettünk, éreztem, hogy feszeng, de nem szólt semmit. Ettől kezdve aztán én is azt mondhatom, hogy Iván haláláig nagyon gyakran találkoztunk, és egyáltalán nem lepett meg, sőt természetesnek tartottam, az első benyomások alapján is, megismerve az ő környezetét, megtudva később mindazt, amit Rába Gyurka meg Vidor Miklós elmondott, hogy benne nem halálfélelem volt, ahogy mondogatta mindig tréfásan, hanem életfélelem. Mert rémületes hullámvasúton utazott fiatalkorában, garniszállókban szorongva, aztán voltak Gyulámnak, vagyis az öregnek olyan gründolásai is, amikor tele lett a zsebe pénzzel, de ezek nagyon rövid ideig tartottak. Ehhez még hozzá kell tenni azt is, hogy Ivánról Karinthy nem írhatta volna meg a jeles tanuló portréját vagy karikatúráját, mert nem ment neki az iskola, és negyedik gimnázium után kimaradt az iskolából is. Talán azért nem nézte le a köréje gyűlő diákokat, Vidor Miklós barátait, mert nem volt meg hozzá az „erkölcsi" alapja, bár ezt csak viccből mondom. Alkatából hiányzott az ilyenfajta lekezelés. Ő mindenkit érdeklődéssel nézett, ugyanakkor rendkívül jó megfigyelő volt. Azt mondhatom, hogy keresztül látott az embereken mint az ablaküvegen, csak ennek ő másképpen adta tanújelét, mint általában szokás.

Lator László: Erre a látogatásra, amit Matyi emleget, én is nagyon jól emlékszem, csak azt nem értem, hogy miért hívott meg bennünket Iván. Arra sem emlékszem, hogy hol ismerkedtem meg vele. Vagyis valami olyasmi emlékem van róla, hogy mint a novelláiban, megjelenik egyszer egy figura, van, aztán eltűnik. Jól emlékszem viszont Mándy Iván apjára, akit Matyi is meg Rába Gyurka is megidéztek, nem annyira nekem vannak élményeim, hanem Kormosnak volt róla egy története. Ő egy időben valamelyik lapnál dolgozott, újságíróként, nem tudom, melyiknél. Egyszer azt mondták neki, hogy a sportújságírónk,

103