Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Konczer Kinga: Irodalmi (tü)körkép (Vadai István: Tükörben tükröződő tükör)
szak, az általános körülmények elemzését tartja fontosabbnak egy mű elemzésekor, ha már mindenképpen szükséges „külső segítséget" kérni. S ami manapság ritka egy tanulmánykötetben: Vadai megtalálja az arany középutat: filológiai pontosság jellemzi, ám nem bombáz adatokkal, életrajzi dátumokkal, csupán ott, ahol szükségszerű, s valóban az értelmezést segíti elő. Befogadáselméleti kérdéseket is tárgyal: mit jelent „mai szemmel" olvasni - a tükör hasonlattal élve: tisztában van azzal, hogy minden olvasat különböző, hiszen valamiképpen szubjektív, s a szubjektumot tükrözi - ám a szubjektum a kor; a korszak által meghatározott, s ekképpen a kor általános szemlélete is tükröződik olvasatában. S akárcsak az értelmezések sokféleségének ténye, melyről az Apológiában tárgyal, az olvasatok különbözőségének ténye sem kap negatív előjelet. 0 maga nem szeretne „merész" olvasatot, értelmezést nyújtani az olvasónak, olyan olvasatot, melyben a szubjektív elemek túlsúlyban szerepelnek, melyben a mű „valós" adatai, „tényei" elvesznek - s ismét megállapíthatjuk, hogy tökéletes arányban elegyíti saját gondolatait, értelmezéseit és a hagyományos, irodalomtörténeti szempontú elemzést. Nem vész el tehát az „eredeti" szöveg (műalkotás), miközben az „új" szöveg (értelmezés) íródik. S az olvasó nem csupán elemzésekkel, adatokkal gazdagszik, hanem példát láthat arra is, hogyan kell felépíteni egy tanulmányt; szabadkozzék bármennyire is Vadai írásainak eklekticizmusa miatt, azok nemcsak úodalomról beszélnek, hanem értelmezésről is: hogyan olvassunk; hogyan semmisítsük meg az elvárásokat, melyeket belénk tápláltak egy- egy alkotással kapcsolatban; hogyan közeledjünk egy műhöz. Nagy érdeme e munkáknak, hogy több helyen komolyabb verstani elmélkedésekkel is találkozik az olvasó - hiszen a verstan az a terület, mellyel középiskolában sajnos, idő hiányában a diákok kevésbé ismerkedhetnek meg. Sorra veszi a különböző motívumok szerteágazó jelentéseit, a toposzok fejlődéstörténetét, összefüggéseit egy-egy életművön, műalkotáson belül. De kitér aktuális irodalmi problémákra, mai jelenségekre, technikákra is. Érthetően, pontosan írja le többek között az idézés irodalmi hagyományát; a „dekadens" világlátást (melyet nem csupán definiál, hanem történelmi, társadalmi, művelődéstörténeti kontextusba helyez); a szerzői szándék fogalma körüli kérdéseket. A konkrét műelemzések után Vadai könyve végére két tanulmányt illeszt. Az elsőben a ma is népszerű haiku-formát vizsgálja, foglalkozik eredetének kérdésével, s hosszan elmélkedik arról, vajon mi tesz egy művet igazán haikuvá, végül definiálja a haikut. Már a műértelmező tanulmányok esetében is feltűnő, milyen „tökéletesen" - csattanószerűen (ez a csattanó egy esetben süteményrecept...) - fejezi be elemzéseit (az értelmezés is műalkotás), s itt is ilyen tökéletes végponttal találkozunk: haikuval tesz pontot a haikuval foglalkozó szöveg végére. A csendről írott esszében Vadai a művészet funkdóvesztésének végpontjáról, az üres műalkotásról elmélkedik: a zenei és a festészeti példa alapján keresi annak irodalmi megfelelőjét. Roppant izgalmas tanulmány ez, mely egyben a kötet záró tanulmánya, tehát hangsúlyos helyen szerepel: a kezdőpont Balassi, a végpont a haiku - s mindezek után még egy eszmefuttatás a csendről, a 20. századi irodalom kulcs- problémájáról: a közlés lehetetlenségéről... Tudatos (és kitűnő) szerkesztés ez, s a záró sorok ismét elevenünkbe találnak; Vadai műve önreflexív („Minden körülírás hazugság"), sőt, mondhatjuk azt is, önironikus színezetű. E tanulmánykötet szerzője szereti az irodalmat, szerelemből szereti, s ezt minden sora sugallja, nem áll sem kívül, sem felül - benne áll. A hagyományban? Az irodalomban. Mindamellett, hogy széles történeti, filozófiai, társadalmi hátteret nyújt, pontos és alapos - s a különböző értelmezéseket bemutatja, néhol alátámasztja, s néhol megkérdőjelezi azok érvényességét -, a további kutatásokhoz új kapukat nyit meg, ötletekkel szolgál, s felhívja bizonyos hiányosságokra az irodalmárok figyelmét. (Tisztító] könyvek, 2002) Folyóiratunk megjelentetését a T Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, W-í-r? a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a NI'MZWI kUfJUilALIS oroksrg W g MISl$7TtttU M\ -Ä°Ka József Attila Kulturális és Szociális Alapítvány támogatja. 120
