Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Beke György: Fekete Város
De ahogy olvasom az Erdélyi Naplóban a költő Zudor János riportját, mind jobban elszomorodom: „Nem igaz, hogy nem szeretek interjút adni. Az sem igaz, hogy rejtegetnivalóm van. Csak annyi újságíró, TV-riporter járt már itt kül- és belföldről egyaránt, hogy valósággal megfojtják az embert. Pedig mégiscsak változott valami Kiskapuson 1989 után. Akkor ugyanis leállították a gyárakat, a kül- és belföldi tiltakozások hatására fel is akarták számolni az ipartelepet, de erre nem került sor. Az igaz, hogy nem lehetett végigmenni az utcán anélkül, hogy be ne mocsko- lódjon az ember. Most félgőzzel dolgoznak a gyárak. Nem környezetvédelmi meggondolásból, hanem nyersanyaghiány miatt. Az embereknek több mint fele műszaki munkanélküli. A lakóházak helyrehozása? Milliókba kerülne. A munkásnegyedben a meglévő 1241 lakás közül 412 teljesen tönkrement. Nem a környezetszennyezettség, hanem az emberek tették őket lakhatatlanokká. Leszedték az ablakokat, eltüzelték a parkettát, majd elköltöztek máshová vagy jöttek megint a városházára, hogy van egy csomó gyerekük, adjunk nekik más, rendesebb lakást. (A munkásnegyed lakóinak 75 százaléka cigány.) A legtöbben, akik máshol kaptak munkát, nemcsak a munkásnegyedből, hanem a faluból is elmenekültek. Bárhova, csakhogy ne itt éljenek. Pedig Nyugaton is ezzel a gyártási technológiával dolgoznak. Csakhogy ott semlegesítik vagy hasznosítják a melléktermékként keletkező gázokat. Mi nem tudjuk megvásárolni az ehhez szükséges tisztító- és szűrőberendezéseket. A kormány nem segít, maga is máshonnan várja a segítséget. A két gyárnak tizenhatmilliárd lejes befektetésre volna szüksége. Nekem az az elvem, hogy a gyárakat nem kell leállítani, hanem rendbe kell hozni őket. Mert itt az emberek létfenntartási lehetőségeiről van szó. Dolgozniuk kell, gyermekeik vannak, akiket fel kell nevelniük." Azt hiszem, mégsem megyek el újra Kiskapusra... 115
