Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 10. szám - Pünkösti Árpád: A szerelmes Rákosi

írta, már a Parlament elnöke volt, amikor Romániából hatvan Nyugatra menekülő zsidót elfogtak és lecsuktak. Kérte Rákosit, engedjék őket letelepedni, vagy Nyugatra. RM „indulatos lett, és láttam, hogy nagyon nehezen türtőzteti magát. Csitítottám... Rákosi nem engedett, szidalmazta a szerencsétlen embereket, és magából kikelve zsidózott. Erre én is felemeltem a hangomat, és a párbeszéd egyre forróbbá vált. Rákosi azt mondta, nem zsidó. Erre én azt mondtam neki, de édesanyád zsidó volt, és ne tagadd meg a te anyádat. Erre Rákosi otthagyott."

1908-ban az Osztrák-Magyar Monarchia annektálta Bosznia-Hercegovinát. Ettől kezdve a török uralom alól felszabaduló Balkán érdekszférákra osztása miatt akár háború is várható volt az európai hatalmak között. 1913-14-ben, amikor RM Londonban tartózkodott, már biztosra vehető volt, hogy Európa nem ússza meg a viszályt. Hősünk azzal is tisztában volt, hogy Angliában hadifogságba fog kerülni. Ám ahelyett, hogy átruccant volna Amerikába, inkább hazatért. Mentegetőzik: azt hitte, hogy a modern háború legfeljebb néhány hónapig tarthat. Ezt a rövid időt is ésszerűbb lett volna Amerikában kihúzni! A reményteli külkereskedő kimaradhatott volna a világháborúból, talán még a magyar történelemből is. Megint csak nem a huszonkét éves, hanem az emlékező hatvanhat éves RM állítja, hogy esze ágában sem volt katonának lenni egy háborúban, „melynek célja az Osztrák-Magyar Monarchia megvédése". Arról hallgat, hogy a tiszti rang vonzot- ta-e. Mindenesetre hazasietett, hogy ki ne maradjon a háborúból. És itthon magyaros virtussal gyakoroltatták vele is a kardvívást, hátha párviadalra kerül sor az ellenség szakaszparancsnokával... Elvégzi a diplomások tartalékos tiszti iskoláját, 1915 februárjában előléptetik a legalacsonyabb tiszti rangba, és zászlóaljával az orosz frontra, a Kárpátokba viszik. Két hónapot sem tölt hadfiként, máris fogságba esik. Május végén New York helyett a távol-keleti Csita közelében, egy falucska hadifogolytáborában múlatja az időt. Mégsem kesereg. Kihasználva a tiszti tábor kiváltságait először oroszul tanul, majd a dél-tiroli tisztektől és könyveikből, olaszul. Minthogy a semleges országokból gyorsabban érkezik a posta, családja egy ideig Románián, később Svédországon át küldte leveleit. „Megszervezték a könyvküldést is, mégpedig Berlinen keresztül." Egy tanulatlan szabadkai zsidó családtól ez nagy szó, a lebonyolítás módjáról RM hallgat. Az orosz forradalom kitörése után úgy szabadul a táborból, hogy kutyaharapás formájú sebet ejt a kezén, és veszettség elleni oltásra Irkutszkba utalják, ám ő Pétervárra megy. Mire odaér, kiderül, hogy már a hadifoglyok szervezete, és a kormány is áttelepült Moszkvába. RM új egyenruhát szerez, és operába jár - „akkor már majd négy éve nem hallottam egy rendes operát" -, noha ebbéli vonzalmának sem ezelőtt, sem ezután semmi jele nem volt, csupán itt, „fiatal lányok társaságában"... A tiszti gyűjtőkórházban valamiképp félrokkanttá nyilvánítják, így hadba indulása után három évvel, 1918 áprilisában hazaér Zsolnára, a tiszti átmenőtáborba.

Oroszországi emlékei felidézése közben vigyáz rá, nehogy kiderüljön, hogy az 1917-es orosz forradalom nem ragadta úgy magával, mint megannyi társát, és ennek a jelentőségét késve ismerte fel. Leírja, hogy a Zsolnán őt meglátogató apja dorgálására azt felelte, nem azért jött haza, hogy ismét bevonuljon, és a monar105