Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 10. szám - Szekér Endre: Krúdy álomvilága

égboltozat világos volt." - „Általában a jóság illata érzett a házon." (N. N.) - „Éltem. Szenvedtem. Sírtam. Sokat aludtam." - „Végtelen boldogság fogott el." - „Az élet, a perc elröpül." (Aranykéz utcai szép napok).

Krúdy ritkábban él kérdő és felkiáltó mondatokkal. Pl. Az útitárs című regényében a kérdő mondatokat azonos szavakkal kezdi: „Mi lehet?... Mi lehet?..." - Vagy: „Nem hallod?... Nem hallod?" Hosszabb, részletező a következő kérdés: „Ki tudná mindezek után magyarázatát adni annak, hogy Szortiment, az Ünnepi Újság szerkesztője miért öltözött földszinti szobácskájábán éjfélkor frakkba, mintha bálba készülne, és ugyancsak miért lőtte magát szíven ezen az éjszakán, mikor előző napon látszólagosan minden kedvére történt?" (Az élet álom). Ritka Krúdy írásaiban a felkiáltó mondat. Pl. „Mennyit szerettem volna írni, ami igaz!" - „Ah! elmúlt szép hosszú esték!" - „Megbolondulni az öleléstől, és soha ki nem józanodni!" (Aranykéz utcai szép napok).

Sokkal gyakoribb nyelvi kifejező eszköze Krúdynak - a bizonytalanság, az esetlegesség kifejezése: feltételes kötőszóval, bizonytalanságot érzékeltető névmással stb. Ez természetesen egészíti ki az író jellegzetes sejtelmességét, rejtélyes félhomályát, éjszakai környezetének ábrázolását. Pl. „Talán észrevette, hogy hazudtam neki." (N. N.) - „Valaki elment erre... - Valaki egy falusi háztető alatt, ködmönszagú télben narancsfákkal álmodott." „Valahol messze - tán Szevillában - élesen kezdtek harangozni, sok apró harang szólalt meg egyszerre.." - „..nincs olyan öreg férfi, aki valahol-valamerre meg ne találná azt a leányt, akitől ifjúságát, elveszített kedvét, örömét viszontláthatja." - „A te apád tán olyan ember volt, hogy felesége volt minden faluban, hol meglepte az éjszaka?" - „Valahol, valamerre keresek egy régi házat, ahol kedvemre elboronghatok a tűz előtt." (N. N.) - „Egyszer egy fiatal férfi mesélte valahol, valamerre, talán egy útszéli fogadóban a következő történetet..." (Aranykéz utcai szép napok).

Álomszerű tájak, elmosódó alakok, fel- és eltűnő tárgyak, színek, emlékek villannak fel útközben Krúdy írásaiban. Nyírség, Szepesség, Óbuda, Tabán, Gellérthegy, Józsefváros stb. villának fel előttünk. A közeli és távolabbi világot egyszerre látja a szereplő, Szindbád, Rezeda Kázmér és mások: s ez a lírai személyesség, amely mindent átjár. Egyszerre emlékezik, visszagondol, felidéz, valami eszébe jut, felsóhajt, eltűnődik. Ebben a különös világban az íróhoz nagyon közelálló Tabánról vall, furcsán egymás mellé halmozva a tárgyakat, a főneveket, amelyekhez olyan szavakat, jelzőket illeszt, melyek sokfelé kalandoznak el a múlt időt felvillantva. Tabán - „molyette", mint egy régi ruhadarab. Ömleszti elénk a „mállód róka-galléroktól", a „kísértetiesen elrongyosodott köpönyegektől" a „madárijesztő vékony lábszáraihoz idomult nadrágokig" és a „gombjavesztett mellényekig" sok mindent. Másutt meg a „torkonakadt sóhajtáshoz hasonló kéményfüstöket" veszi észre, mellette meg „földalatti, tetszhalottéhoz hasonló nyögéseket", a „varrógép pergésébe fulladt zokogásokat" hall. Harmadszor meg nagyon hosszan eltűnődik az író a környezeten: a „hegynek kanyargó és kiismerhetetlen végzetű utcákon", „megbetegedett" ajtókon, régi szobabútorokon, kanapékon, tükrökön, teásibrikeken, poharakon stb. Az „egyszerű" felsoroláson, halmozáson túllép az író, hiszen a különböző tárgyakhoz sokféle múltbeli emléket, jellemző vonást illeszt. Pl.a „közönytől megsárgult, foszlott kötélen hintázó női ingek" - már szinte képpé válnak, a valóság szintjéről fentebb emelkednek. De a „halmozás" még távolabbra visz, irreálissá válnak („imakönyvbetűvé törpült asszonyok") az egymás melletti szavak összekapcsolva. S még ekkor sem áll meg, újra továbblép egy „szerelmi" vonatkozással: „a szerelmi éj varázsának ismerete nélkül imakönyvbetűvé törpült asszonyok." (Az élet álom című kötet, Zöld ász)

Krúdy regényeiben és elbeszéléseiben a hangulatot befolyásolja: az ősz, a tél, az éjszaka, a holdfény. Az ősz - „dércsípte" időszak, mely elkomolyodva fekszik rá az erdőkre, ösvényekre, „folyócskákra", „amelyeknek partjairól elszökdöstek a virágok és a bokrok. (N. N.) Az író nemcsak kívülről, objektívan tárja elénk az őszi világot, hanem teljesen líraivá válik, mint egy költő, és első személyben szólal meg: „Ilyen volt a pontosan megérkező ősz a

61