Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (II. rész)

értelmű nemmel válaszolt, mivel Szlovénia polgári állam. Ezúttal is kínos helyzetbe került a szerb „polgári opció", Svilanovic stábja pedig olyanná vált, mintha egy Nestroy-drámából lépett volna elő. Hogy újabban milyen szekeret tol a Polgári Szövetség, arról immár tűnődni sem érdemes.

(Szerbia lelkiismereti) Szerbia lelkiismeretét továbbra is az Otpor (Ellenállás) őrzi. Felszólították a kormánykoalíciót, a Szerbiai Demokratikus Ellenzéket, hogy erélyesen kezdje el ígéretei megvalósítását. Viselkedjék úgy, a felelősségteljes kormányzópárthoz illően, döbbenjen rá: nem az ellenzék szerepét játssza, felelősséggel tartozik saját ígéreteiért, az ország sorsáért. Ismételten emlékeztettek az országot behálózó korrupcióra, az új törvények meghozatalának sürgősségére. Alkossák meg az új törvényeket, akkor legyenek legalisták, ha majd mindenki legalista lehet. Szegény, elárvult Otpor! Tagjai időnként felhívják a figyelmet a korrupcióra, amely a kormánypártok között is lábra kapott, de senki sem tesz semmit. A hatalom sunyit, az ügyészség lapul, a rendőrség tétlen. Mindenki Pilátusként mossa a kezét. Még élénken él az emlékezetemben az idő, amikor az Otpor tagjai összeterelték az ellenzéki politikusokat, noszogatták őket: fogjanak össze, hogy megbuktassák Milosevicet. Pokoli kínok árán sikerült nekik. Vajon sikerül-e most a korrupció ellen mozgósítani őket? Vagy pusztába kiáltott szó marad a szavuk? Beléjük fojtják a szót? Bizonyára ezúttal nehezebb dolguk lesz, hiszen nem csupa grállovag szövetkezett a régi rendszer ellen, vannak köztük olyanok is, akik már akkor ízlelgették a hatalom édes mákonyát.

(Egy párhuzamról) Kostunica Dobrica Cosic hangján szólalt meg, írja Vidosav Stefanovic, szerb író, aki bizonyára pontosabban tudja, mit jelent ez a párhuzam, mint azok a magyar értelmiségiek, akik Kostunica munkatársai lettek. Bár az utóbbiak is feltárnák mély dilemmáikat, nemes szándékaikat, hogy kirajzolódjanak válaszutak, amelyek még sokáig meghatározzák életünket. Aztán olvasom: Bogdan Bogdanovic a szerb nacionalizmus egyik legkíméletlenebb bírálója nem tér vissza Belgrádba. Nyugtalan szívvel Bécsben marad.

(A bomlás virágai és a sírásók kora) Különböző konvertálóprogramoknak köszönve Thoma János megmentette a Parainézis című regényem kéziratának mintegy nyolctizedét. Váratlan ajándékként olvasgatom, hiszen egy hiányzó láncszemet pótol. A bomlás virágai a hetvenes évekből. „Belülről akarta menteni a menthetőt. Elkeseredetten őrizte a haladékot. Naponta került veszélybe, de ügyesen leplezte magát. Irányította a kommunistákat, miközben átalakította őket. Ártalmasnak tartotta naiv hitüket, felületes terveiket, de alkalmazkodott hozzájuk, látszólag olyan volt, mint ők voltak. Tisztelte önfegyelmüket, az önfeláldozásukat, tekintélytisztelő szellemüket; úgy vélte ez biztosítja az ideiglenes haladékot. Ha ez is összeomlik - s előbb-utóbb sor kerül rá -, akkor mindennek vége. Nem voltak ábrándjai: minden társadalom megszüli sírásóit. Nem látott jobb megoldást, mint okos összhangban lenni, az eszménynélküliség korával." Aztán tényleg beköszöntött a sírásók kora.

(A fénysáv és a halál) Valószínű, hogy azon a vasárnap, július 22-én éppen az ég és a föld között lebegtem, vagy pedig már földet ért a lábam, amikor Budapesten meghalt Mészöly Miklós. Camus égboltja ragyogott rám. Hazajövet értesültem a halálhírről, s eszembe jutott, hányszor eredt útnak tornacipőben az Adria felé, nemcsak nyáron, mint ahogy a pesti írók általában szoktak, hanem télen vagy késő ősszel is. Kereste a mediterráneum őszi borzongását, amelyben felismeri magát a pannon ember. A vakító fénysávot. A tenger is csak ennek a fénysávnak a tükre, amiben az ember megpillantja magát.

(A tartásról) Tartás: a stílus szinonimája. Végleges művészi forma! A tehetség az ember dolga, a forma az istené.

92