Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 10. szám - „Könnyű szívvel" (Kormos István kiadatlan levelei)

Terrasz-ügy? Tudja, hogy én adtam Bogschnak 100 forintot, kár, hogy Maga is. Nem nyilatkozott a nő? Ha nem, az jó jel, mert az ajánlott levélben, amit eljövetelem előtt adtunk fel, elhárítottam rólunk a felelősséget. Kovácsék nem pimaszkodnak?

Tudok szerezni egy Amerikában kiadott Mandelstam kötetet (oroszul), kell? Hogy áll a Jeszenyin-kötet?

Mikor jelenik meg a Magáé? Nincs róla egy fölösleges tartalomjegyzéke? Visszaküldöm.

Mi van Sztojánnal?

Cipiékkel? Kibékült Györgyivel?

Keserű Ilona öccse levált rólam (én választottam le szegényt, túlságosan rám bízta magát, nem volt már hozzá idegem.)

A falon, az asztalom előtt a J. A. vers, az asztalon mindig nyitva az írógép, csak verset nem tettem még bele. Most egy caféban írok, a pincér vendége vagyok. Bonne annéet kívánt. Ez Pesten elképzelhetetlen, most még vissza se hívhatom, Zsuzsa, minden jót, vigyázzon magára.

Kedves Zsuzsa, PariS/1965 ápr 3

Három napig Reimsben voltam, többek közt Bandi levele várt. Olyanok az ő levelei mindig, mint az élesen előhívott fényképek, azaz pontosak, készakarva ugyan, azt is mutatják amit nem szívesen lát az ember. De tőle az is jólesik. Nem fekete-fehéret lát csak, és baráti őszintesége, sőt közös sorsvállalása átsugárzik minden szaván. 13 évvel ezelőtt, mikor a Báthory utcából elköltöztem, úgy tudom, többé ő se ment oda, persze Magához sokkal több köti őt. Hogy a Maga élete jóra fordult most, ez Bandi kívánságának is diadala, ha nincs is része benne. De a véletlen jó irányba is terel. Persze továbbra is aggaszt engem a harmadik primitív indulata, túlságosan érti, hogyan kell Imrét összetörni: a fiaival, akiktől régebben is a legaljasabb eszközökkel fosztotta meg. És: tudja távollétében is percenkint megalázni. Nagyok a gyerekek, és érzékenyen szeretik az apjukat, de könnyű a hatáskeltő anyai könnyekkel ellene hangolni. Mert ebben fáradhatatlan lesz. Maga is vigyázzon, kérem, mert ha megtudja, marni fog, mivel valószínűleg érzi, hogy utolsó útja volt ez tőle Imrének.

Nekem nagy megnyugvás, hogy így van. Remélem nem tart ízléstelennek, mintha végrendelkezni akarnék ebben a fordulatban. Remélem azt is, nem jósá- goskodó gesztusoknak hiszi ezt az örömet. Imre mindenképpen a legkülönb ember, ha végiggondolok mindenkit, akit valaha ismertem. A tehetsége külön van ebben a véleményben, de régen tudja ezt is, hogyan beszéltünk róla, ha szóbajött. (Mellékelten kültöm a M.M.-nek ősszel írt pár soromat - nem jelent meg, de csak hülyeség miatt.) És úgy látszott, ő is föladta már, hogy élhet valaha még embermódra. Az istenért, ne higyje, hogy előretolakszom igenelni; egészen más ez, amit érzek. Nehéz kifejeznem magam most.

20