Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 9. szám - Dobozi Eszter: Vasárnapi írók, dekonstruktív epigonok
- Elképzelésem volt. Elvittem kereskedőkhöz a könyvet. Több mint fél éve már. Nem jelzett vissza senki. Ez bizonyítja, hogy ez így nem működik. Marketing, reklám, bevezetés, ismertség nélkül egyszerűen nem lehet eladni. Ugyanakkor meglepődve olvastam azokat az újságcikkeket, ahol huszonéves, befutott, úgymond, befutott írókról voltak tényadatok közölve, hogy ebben a kategóriában 1000 példányos eladási szám óriási siker. Innen kezdve nem lehetnek illúziói annak, akinek nincsenek irodalmi háttérből ismerői, támogatói. Az élet egy más területén dolgozom, élek. Ez pedig egy szellemi mellékterméke az életemnek. Ami nem versenyezhet, nem is akar az irodalmat profi módon tanulók, művelők táborával. Kipróbáltam. Kísérletnek jó volt. Csak a baráti körből kaptam visszajelzést. Azoktól az emberektől, akiknek személyesen adtam át a könyvet. Az ilyen körökhöz hasonlóak fogyasztóim lehetnének. Tudom, hogy nagyon sok ilyen ember él körülöttem, csak nem tudok hozzájuk eljutni. Itt van még az Internet. Más okoknál fogva nem próbáltam meg. Valószínűleg az sem hozott volna mást.- Ha előre láthatja, hogy visszhangtalan marad, belevág?- Titkon bíztam benne, hogy nem így lesz, mint ahogyan ebben mindenki reménykedik. De én erre azért számítottam. Örültem volna, ha elkel belőle. Eljuttattam néhányat újsághoz. Jó lett volna, ha írnak róla. De nem történt meg. A kiadók üzleti vállalkozások. Ami mögé pénzt tesznek, ott várható, hogy valami vissza is jön belőle. Ahol ez nincs meg, önmagától egy ilyen alulról jövő érdeklődés csak kivételes műveknél lehet. Én ezt nem tartom annak. Biztos, hogyha olyan zseniális mű jelenik meg, akkor azt az olvasók néhány év alatt maguk beküzdik a köztudatba. De hát ez elég ritka. Még egy üde folt volt a könyvtár- ellátó, akik nagyobb számban rendeltek. És még utánrendeltek utána is.- Honnan a késztetés az önkifejezésre?- Ezt úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy ez egy pszichés késztetés. Mindenki próbálja az életét, a múltját feldolgozni valamilyen formában. Nekem ez egy olyan levezetési eszköz, ami a belső egyensúlyomat javítja vagy megteremti. Amikor nagyon nehéz fázisok vannak az életemben, nagyon intenzív az az igény, hogy valahogy leírjam vagy megfessem.- Miért kívánkozik, ami ennyire magánérdekű, a világ előtt megnyilatkozni?- Hát ez egy ellentmondás. Azért mondtam, hogy ez nem megválaszolható kérdés. Hiszen az elsődleges indok, a dolgok belső feldolgozása saját magam rendbetételére. Ennyi év után mertem vállalni, hogy nem érdekel, kinek mi a véleménye róla, csak a saját szórakoztatásomra kiadom. Valahol van egy ilyen gondolatom, hogy valamiféle nyomot jó, ha hagyok a világban. Hátha a könyvforma révén lesz olyan, aki valamit hasznosít belőle.- Ki tervezte a könyvet?- Egy barátommal együtt készítettük. Ő volt, aki a tipográfiát, a megjelenését kitalálta. Együtt találtuk ki a borítót.- Vannak-e irodalmi eszményei?- Vannak, persze. Elsősorban európai íróktól olvastam. Kafkától Heinrich Böllig. Végül is az is egy motívum, hogy én nagyon sokat köszönhetek a könyveknek. Fiatal koromban olyan volt a környezetem, hogy nagyon sok információt a külvilágról nem kaptam. Azon részéről, amely engem érdekelt volna. Csak a könyvekben találtam meg. Ezek az élmények a személyiségemet megváltoztatták. Valamilyen formában fejlesztették. Ezt én a mai napig komolyan gondolom, s lehet, hogy a könyvek iránti szeretetem kihatott erre az akcióra, hogy én is úgymond csatlakozom ehhez a körhöz. A termék minősége az más kérdés. A fiatal koromat nagyon befolyásolta az irodalom. Mindig olvastam valamit. És hát nem csalódtam ebben a körben. Nagyon sok helyen, máshol csalódik az ember, de a könyvekben nem.- Ma is olvas? 124
