Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás

Találkozások, barátságok, viták. A rokon eszmét valló epigon megvetése, és a tiédtől eltérő ideát valló remekmű méltánylása.

Rothadó alma szaga-illata az asztalon, hátha ihletőd, nagyapád elárvult kertészetéből egy dércsípte körte asztalodon, hátha ihletőd.

Kurvák után kajtatás az esőben, miközben elszalasztott szép lehetőségek. Kézirat, korrektúra, a megjelent példány friss kenyér-illata.

Nemcsak a szó, szó, szó, hanem a vers, a sebre tett kötés, ahogy átvérzik. A jó mulatság, a férfimunka.

Ez az irodalom, ez az irodalom hiánya, azok az apró gáncsok, cselvetések, az úgynevezett irodalmi élet... az semmi, akkor már inkább jöjjön a kurvák utáni kajtatás az esőben. -> egyetemes magyar irodalom Pintér Lajos

írói szolidaritás Az irodalomban, minden irodalomban, természetesek a nézeteltérések és a viták. Valójában, mint az emberi társadalom, az emberi kultúra más övezeteiben is, ezek a viták adják az előrejutás hajtóerejét. Mindig is léteztek ilyen nézeteltérések és szellemi küzdelmek, nemcsak az irodalomban, hanem a közélet, a nemzeti élet minden más területén, és ezek a küzdelmek nem egyszer mutattak szinte kibékíthetetlen érdekellentéteket, egymással össze nem egyeztethető ideológiai, politikai ellentéteket. Ilyenkor felerősödött a csatazaj, és olyan sebeket kaptak a küzdelem résztvevői, amelyeket igen nehezen hevertek ki: nemcsak ők, az egésze szellemi élet, az egész irodalom.

Valójában egész történelmünket áthatják a megoldhatatlan vagy igen nehezen megoldható ellentmondások: a korai középkorban a pogány hagyomány és keresztény európai beilleszkedés, Mohács után a török és a német (Habsburg) orientáció, a reformkorral kezdődő időszakban a nemzeti öncélúság és az európai felzárkózás, a huszadik században pedig a különféle parancsuralmi rendszerek és a nyugati demokratikus modellek befolyása között. Az egymással küzdő politikai és kulturális stratégiák csatazaja a jelenben is elnyomja a kiegyenlítésre törekvő józanabb véleményeket és tanácsokat. Magyarország - nemcsak geopolitikai elhelyezkedése következtében, hanem „lelki" értelemben is mindig egymással ellentétes eszmei, politikai és kulturális vonzások és ajánlatok között ingadozott, és történelmi értelemben csak ritkán sikerült érvényes és hatékony választ adni az egymással ellentétes oldalról érkező kihívásokra.

Pedig, és ezt meggyőződéssel mondhatom, szellemi életünknek, irodalmunknak azok voltak az igazán termékeny korszakai, amelyekben a harcias indulatokat kissé moderálni lehetett, és az írói (az értelmiségi) szolidaritás erkölcsisége valamennyire érvényesülni tudott. Ilyen korszak volt például a nemzeti romantika vagy éppen a Nyugat irodalmának korszaka: akkor is léteztek persze nézetkülönbségek, irodalmi viták, egymással küzdő irányzatok, de a közös felelősség tudata és az ennek nyomán kialakult írói szolidaritás mindazonáltal elnyomta vagy legalább tompította a szellemi küzdelmek csatazaját.

A másik fél nézeteinek, érveinek megértésére irányuló törekvések még olyan harcias időszakokban is érvényesültek, amikor valóban úgy látszott, hogy a szellemi élet belső ellentétei úgyszólván feloldhatatlanok. Hadd idézzek fel egy irodalomtörténeti eseményt: a „kettészakadt magyar irodalom" vitáját, amelyet 1927-ben a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság nagytekintélyű elnöke, Berzeviczy Albert kezdeményezett, midőn a Társaság emelvényén szigorúan megbírálta Ady Endre költészetét és általánosságban a Nyugat írói táborát. A szónok, nem először, a nemzeti hagyományok megtagadásával, hazafiatlan irányok követésével vádolta meg a nyugatosokat. Erre a támadásra A kettészakadt irodalom című írásában Babits Mihály válaszolt, nem pusztán cáfolva és el91