Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás

magyar világ. Ne korlátozzuk ezt az iparosokra. A hanyagul készített, de nagy példányszámban megjelenő fordítások, az ellenőrizetlen hírek közlése az újságokban, a közömbössé tett-lett pedagógusok, az ügyeket-aktákat a végtelenségbe nyújtó hivatalnokok, minisztériumi packázások hosszú sort alkotnak, önnön pozicionáltságukat őrzik (makacsul), mit sem törődve, hogy a közjóért vannak kitalálva. És vajon hány miniszter tudatosította önmagának, hogy a minister jelentése szolga, megbízást kap, hogy szolgáljon? S az alulfizetett orvosok türelmetlen, hippokratészi esküt feledő viselkedése? Még az a szerencse, hogy bőséggel akadnak minden területen kivételek. Az összkép azonban nagyon kevéssé szívderítő. Csakcsupán a polgári éthosz hiányával kapcsolható össze a tisztességgel elvégzett munka hiánya.

alázat Nem azonos a megalázkodással, semmi köze nincs a megalázást kényszerűen követő viselkedéssel. Jórészt kizárható a valláshoz kötött változat, mivel intézményhez (azaz egyházhoz, tehát hierarchikus szervezethez), (megmerevedett) előírásokhoz, konvenciókhoz van kötve. Mindazonáltal övezze tisztelet azokat, akik őszintén alázatosak, és szabad akaratból követik vallásuk idevonatkozó (erkölcsi?) parancsát. A magam részéről kizárnám a világtól elvonulókat, hiszen remetelakban és/vagy elefántcsonttoronyban viszonylag könnyű ellenállni a magahittség kísértésének, jóllehet nem egyszer gőg vezérli azokat, akik oly látványosan alázatosak. A „Gyűlöllek, távol légy, alacsony tömeg" arisztokratizmusa fakadhat oktalan elittudatból, de művészi alázatból is, mikor is a tömeg nem szociológiai kategóriaként értendő, hanem szellemellenes erőként. Ezt körvonalazza Goethe Kosztolányi Dezső átköltésében:

Mért bánt a dölyfvad láza, nos?

Mért rontasz úgy neki a nagynak?

Hisz lennék én alázatos, de hát sohase hagynak.

A világhoz való viszonylatban pedig Schiller magyarra tolmácsolt szavaival ekképpen hangsúlyozódik az alázat szava:

Mindig egész fele törj. De egésznek lenni, ha mm bírsz,

Láncszemként illeszd egy nagy egészbe magad.

A költő alázata általában arra rádöbbenés, hogy kevesebbet tud, mint a nyelv. S ezért tágabb és szűkebb hazája egyként anyanyelve, a kritikusé nem kevésbé, bár az utóbbi időben elfeledni látszik, hogy a költőnek és művének köszönheti létezésének jogosultságát. Mint ahogy a költő sem mellőzheti a kritikus értő-megértető munkálkodását. Arany János figyelmeztetett: nyelvész urak jobban tudják, költő jobban érzi. Csakhogy egyik nincs a másik nélkül, valójában tudni is kell, érezni is kell, meg kell küzdeni a tudásért is, az érzésért is. A költőnek meg a kritikusnak tisztában kell lennie, hogy előtte is voltak, utána is lesznek, egyiknek sincs ártalmára, ha gyakrabban mondogatja magának Friedrich Schiller epigrammáját. Hosszan lehetne még elmélkedni arról, él-e és mennyire a tudatokban Goethe pedagógiai provinciájának gondolata a háromszoros (ember)tiszteletről. Az elhivatottságukkal eltelteknek eszébe jut-e

37